Karambolozott Kozso, rendőrt kellett hívni

Kozso
Vágólapra másolva!
Budapesten, a Kodály köröndnél karambolozott Kozso. A zenész-producer egy kereszteződésben egy másik autónak ment neki, ám állítja, még a zöld jelzésnél indult el.
Vágólapra másolva!

A balesetben szerencsére senki sem sérült meg, csupán anyagi kár keletkezett. Mivel nem tudott megegyezni a másik autó sofőrjével, ezért kihívták a rendőröket is – írta a Ripost.

Kozso Forrás: Ámokfutók

„Megkeresésével kapcsolatosan tájékoztatjuk, hogy 2020. június 16-án 14 óra 25 perc körül két autó ütközött össze Budapest VI. kerületében a Kodály köröndnél. A balesetben senki nem sérült meg. A rendőrség vizsgálja az anyagi káros baleset körülményeit" - közölte a lappal a BRFK Sajtóosztálya.