Szeptember 20-án már 72. alkalommal osztották ki az Emmy-díjakat: a legjobb drámai sorozat az Utódlás, a legjobb vígjátéksorozat a több kategóriában is taroló Schitt's Creek, a legjobb minisorozat pedig a Watchmen lett, de többek között Zendaya és Billy Crudup is örülhetett az elismerésnek. Idén a világjárvány miatt csak virtuálisan tartották meg a gálát: a nyertesek az otthonukban kapták meg a díjat, volt jelölt, aki az időeltolódás miatt pizsamában várta a bejelentéseket, miközben Jennifer Aniston kis híján felgyújtotta a stúdiót.

A tévés Oscarnak is nevezett Emmy díjátadója magyar idő szerint szeptember 21-én hajnali öt körül ért véget, egy nagyjából háromórás gála keretében osztották ki az elismeréseket.

Az est különlegessége volt, hogy a világjárvány miatt a díjakat csak virtuálisan adták át: minden jelölt az otthonában várta a bejelentéseket, közönség sem volt. A házigazda, Jimmy Kimmel az alábbi monológgal nyitotta meg a rendhagyó gálát, alatta pedig azt is megnézheti, hogy miként zajlott egy díj átadása, illetve, hogy miként oltott tüzet Jennifer Aniston:

A 72. Emmy-díjakat végül az alábbi produkciók és színészek nyerték a főbb kategóriákban:

  • Legjobb drámai sorozat: Utódlás
  • Legjobb vígjátéksorozat: Schitt's Creek
Az idén véget ért Schitt's Creek több kategóriában is kapott díjatForrás: Pop TV
  • Legjobb minisorozat: Watchmen
  • Legjobb drámai színész: Jeremy Strong (Utódlás)
  • Legjobb drámai színésznő: Zendaya (Eufória)
Zendaya az idei, rendhagyó Emmy-gálánForrás: AFP
  • Legjobb vígjátéki színész: Eugene Levy (Schitt's Creek)
  • Legjobb vígjátéki színésznő: Catherine O'Hara (Schitt's Creek)
  • Legjobb színész tévéfilmben vagy minisorozatban: Mark Ruffalo (Ez minden, amit tudok)
  • Legjobb színésznő tévéfilmben vagy minisorozatban: Regina King (Watchmen)
  • Legjobb mellékszereplő drámai sorozatban: Billy Crudup (The Morning Show)
Billy Crudup a The Morning Show-banForrás: Apple
  • Legjobb női mellékszereplő drámai sorozatban: Julia Garner (Ozark)
  • Legjobb mellékszereplő vígjátéksorozatban: Dan Levy (Schitt's Creek)
  • Legjobb női mellékszereplő vígjátéksorozatban: Annie Murphy (Schitt's Creek)
  • Legjobb mellékszereplő tévéfilmben vagy minisorozatban: Yahya Abdul-Mateen II (Watchmen)
  • Legjobb női mellékszereplő tévéfilmben vagy minisorozatban: Uzo Aduba (Mrs. America)

A vendégszereplőknek és a háttérmunkások javának járó kreatív Emmy-díjakat már korábban átadták, a mostani elismerések jelöltjeinek és nyerteseinek teljes listáját itt találja.