Molnár Andi: Ez már a csúcstámadás, egyre kevesebb az oxigén

Dancing with the Stars
Vágólapra másolva!
Elődöntőjéhez ér szombat este a Dancing with the Stars, két zsűritag mondta el a véleményét a Mokkában.
Vágólapra másolva!

Molnár Andi szerint felborulhatnak az erőviszonyok, de látják, hogy kik azok, akik művészi átéléssel előadott, tízpontos koreográfiát hoznak hetente. Viszont a néző szavaz, és lehet, hogy más szempontok alapján teszi: „Mi élőben érezzük az energiát. A sorrend láttán sokszor megnyugszom. A néző érzelmi alapon szavaz, nekünk szakmai alapon kell. Ha pedig mindenkinek 10 pontot adnék, unalmas lenne a műsor: fejlődést kell mutatni. Elképzelünk egy szintet, és mi aszerint pontozunk. A stúdióban hatással van ránk a zene, a tánc, a történet."

A Dancing with the Stars zsűrije TV2

A zsűritag szerint ez már a csúcstámadás, egyre kevesebb az oxigén. „Meglepetések pedig mindig vannak. Győrfi Dani kiesett az első adásban, de most brillíroz. A sors megadta neki a lehetőséget, hogy fejlődjön. De Gelencsér Timi is eljutott egy magasabb szintre" – vélekedett.

TV2

Kováts Gergely Csanád szerint van néző, aki a szimpatikusra szavaz, és van, akit a zsűri értékelése vezet. Neki azt mondták, hogy ne nézzen a negatív kritikákat, és állítja, hogy nem is kapott ilyet, Détár Enikő esetéig: „Most, hogy Enci kiesett, kaptam mindenféle megjegyzést. De az emberek ilyenek, a televíziózás is ilyen."

Neki a fiúk oldalán van meglepetés a mezőnyben. „Szombaton már két táncot ad elő minden pár, fizikailag megterhelő lesz. De látják ők is, hogy ez egy olyan showműsor, amibe a táncszínház is belefér, amely érzelmi üzenetet küld" – jegyezte meg.