Mit szóltál, amikor megcsörrent a telefon, hogy eljött a te időd és jöhetsz az Exatlonba?
- Az első reakcióm az volt, hogy leültem, és sírva hívtam vissza a számot, hogy megkérdezzem, hogy ez most tényleg komoly-e. Nem nagyon tudtam aludni, ugráltam az ágyon, sírtam örömömben, teljes mámor fogott el, hogy ez tényleg megtörténik velem, erre vágytam hetek óta, erre készültem fejben és fizikálisan is.
Egy versenynap után mennyiben más az Exatlon élőben, a helyszínen, mint a tévén keresztül?
- Teljesen más, tévében sokkal hosszabbnak tűntek a pályák, bár így sem könnyű, elég nehéz kihívás ez. De az megnyugtat, hogy nem vagyok nagyon kicsi a pályához képest.
Hogyan értékeled a bemutatkozásodat? Ilyen teljesítményre számítottál magadtól vagy meglepett valami?
- Számítottam arra, hogy nem lesz könnyű. A jó dolgokra várni kell, ezt mondogatom magamnak, hogy nem kell semmit elkapkodni, elsietni. Nagyon családias a hangulat, baráti hangulatban fogadtak. Nagyon szeretek csapatban létezni, csapatban dolgozni, ez a sportágamból is adódik, és talán már most is látszódik rajtam, hogy ezt mennyire élvezem. Azt érzem, hogy Dani nagyon sokat segít, illetve Izával is nagyon egy hullámhosszon vagyunk.
Szerinted hátrány az, hogy a kezdés után két hónappal csatlakoztál a versenyhez?
- Mindenben van jó és rossz. Nyilván a rutintalanság hátrány, de azt érzem, hogy kevésbé vagyok fáradt és több tűz van bennem, mint esetleg adott helyzetekben azokban, akik az elejétől versenyeznek.