Magyar sztárok, akik megcsalták párjukat és tönkrement a házasságuk

Curtis, Kovács Áron, Kiss Endi, Szegedi Fecsó
Vágólapra másolva!
Az egyik leggyakoribb válóok a megcsalás, amit általában titokban tartanak a felek, mégis találni néhány olyan sztárt, aki nyíltan vállalta, hogy a félrelépések, hazugságok miatt ért véget a házassága. Curtis volt felesége a kisbabájukat várta, mikor egyértelmű bizonyítékokat talált a hűtlenségre, de Vasvári Vivien is sokáig tűrte a félrelépéseket, mint ahogy vélhetően Jolly és Kovács Áron házasságát is egy harmadik fél belépése tette tönkre.
Vágólapra másolva!

Kovács Áron

Sokakat meglepett, mikor nemrég kiderült, hogy 25 év után válik Kovács Áron. Állítólag a sokadik hullámvölgyet már nem élte túl a kapcsolatuk, hiába próbálták megmenteni. A műsorvezető nem mesélt a részletekről, így nem tudni, hogy mi vezetett a válásig, de korábban Joshi Bharat műsorában beszélt arról, hogy feleségét többször is becsapta.

Viszont nagyon bízunk benne, hogy megmenthető a dolog, szeretnénk megtalálni az egymáshoz vezető utat" - mondta évekkel ezelőtt, amikor veszélybe került a házasságuk. Kovács Áron válását még vélhetően nem mondták ki, de a LifeTV-n nemrég bevallotta, hogy már van új párja, akiről nem szeretne a nyilvánosság előtt beszélni.

Kiss Endi

A Hooligans együttes dobosa a LifeTV-n bevallotta, hogy volt párjával először akkor jött össze, amikor még a gyerekei anyjával élt együtt. "Soha nem szoktam házalni azzal, hogy barátnőm vagy új kapcsolatom van. Azzal a barátnőmmel, aki most is mellettem van, mert visszajött, vele tíz évvel ezelőtt kezdődött a kapcsolatunk, de akkor még a gyerekeim anyukájával voltam. Mindig voltak ilyen átfedések, mert nem vagyok egy hűséges típus" - mesélte.

"15 évig voltam Verácskával, akitől a két kislányom van. A legnagyobb lányom közben született egy másik hölgytől. Mivel rosszalkodok, besikerülhet bármi... Mind a három lánnyal maximális a kapcsolatom, minden anyával maximális a kapcsolatom. Szoktunk úgy otthon ülni, hogy az összes anya, a mostani barátnőm, és beszélgetünk egy jót" - árulta el.

Jolly

Miután a zenész elköltözött a családjától, elég gyorsan új barátnőt talált, ez pedig sokakban ébresztette azt az érzést, hogy kapcsolata már a házasság alatt is megvolt. Jolly ezt tagadja, és máig együtt van Barbarával.

"Nem unjátok még? Tudatlanok vagytok, fogalmatok nincs a történtekről, itt senki nem csalt meg senkit... Ha már megpróbálnak beleavatkozni az emberek mások magánéleti dolgaiba, legalább tisztában lennének a valós történtekkel. Ítélkezzetek csak, sosem tudhatjátok, nektek mit hoz a holnap" - üzente dühösen akkor.