Itt az első fotó a hármas ikrekkel várandós Rúzsa Magdiról

Rúzsa Magdi
Vágólapra másolva!
Mint megírtuk, Rúzsa Magdi hármas ikreket vár. Az énekesnő nagyon boldog, elmondhatatlan érzés számára, hogy hamarosan három gyereke lesz, és most egy friss képet is mutatott magáról, amin látszik a gömbölyödő hasa.
Vágólapra másolva!

Az énekesnő egy képpel és hosszú bejegyzéssel tudatta az Instagramján, hogy babákat várnak - azt már a vizsgálat előtt megérezte, hogy ikrei lesznek, de hogy három, az őt is nagyon meglepte.

"Akkor jött a meglepetés mindannyiunk számára. Nem ketten vannak, hanem hárman. Boldogság volt, aztán pánik, aztán jó öreg Magdis módon egy újabb csapat összeszervezésének az alapjaiba kezdtem, hisz csak akkor nem pánikolok be, ha tökéletes katonai stratégiám van, leosztott szereplőkkel és pontos létszámmal. Gyorsan levezettem magamban, hogy meg tudjuk oldani. Eddig is nagy csapattal jártam, most a magánéletemben is csapattal járok majd csak, hogy a közönségemnek is jusson belőlem, no meg, hogy én is töltődjek a színpadon. Igazi kis karaván leszünk majd.

Úgyérzem magam, mintha valamiért olyan ajándékot kaptunk volna a JóIstentől, amit csak kevesen kapnak. Olyan, mintha az ölébe emelve ringatna bennünket. Szinte érzem a jelenlétét" - írta.

Hogy megéljem ennek az ajándéknak a jelentőségét. Hogy lubickoljak ebben a különleges helyzetben. Hogy boldog legyek attól, hogy különlegesek vagyunk. Az érdekel, hogy mindenki egészségesen jöjjön a világra és, hogy én is ép maradjak. Mivel ez egy nem mindennapi várandóság, így minden kicsit bonyolultabb, és nagyon kell figyelnünk mindenre, folyamatosan vizsgálatok, stb., és a várandósság utolsó pár hónapját kórházban kell majd töltenem a biztonságunk érdekében. Mindenkit, aki szeret engem, csak annyit kérek, hogy mondjon értünk néha egy imát, hogy mindenki egészséges legyen. Csak ezt kérem. Cserébe amíg élek szép muzsikákat ajándékozok nektek. Bízom a Jóistenben, hogy minden rendben lesz. Imádkozzatok értünk. Magdi, Vili és a kis Mókusok" - áll a bejegyzésben.