Az özvegy golyóálló mellényt kapott a temetés előtt, és féltek, hogy Zámbó Jimmy nővére a sírgödörbe ugrik

Zámbó Jimmy
Vágólapra másolva!
Január 2-án 20 éve, hogy meghalt Zámbó Jimmy, az ellentmondásos személyiségű, rengeteg lemezt eladott énekes. Az évfordulóra készült cikksorozatunk első részében felidéztük, hogyan bukkant fel viszonylag fiatalon a magyar sajtóban az érzelmesnek mutatkozó, de azért revolverrel járkáló dalnok, majd arról írtunk, milyen volt a nőkhöz való viszonya, és miért lógatott tízezreseket a fára. A cikksorozat harmadik részében felidéztük, amikor Jimmy revolverrel fenyegette Pataky Attilát, és pár durvább sztorit a múltból. Ez a negyedik, utolsó rész.
Vágólapra másolva!

„Arra emlékszem, vett egy gyönyörű szép, krómborítású, famarkolatú Smith and Wesson önvédelmi maroklőfegyvert. Nagyon büszke volt rá. Volt egy számzáras diplomatatáskája, aminek rajta kívül én és a családja ismerte a számkombinációit. Utazáskor a fegyverét ebben a táskában tartotta, máskor az oldalára tűzte, és úgy közlekedett. Súlyos volt, ezért kicserélte ezt a fegyvert arra a bizonyos Berettára, ami számára a végzetes lövést leadta" – emlékezett könyvében Tóth Krisztián, a testőre, aki a legtöbbet volt vele az utolsó években.

„Baráti társaságban büszkén mutogatta a kedvenc fegyverét. Ahogy poharazni kezdett, elkértem tőle. A tárat kivettem belőle, eltettem a zsebembe. Mindig ellenőriztem, hogy a cső is üres legyen. A kitárazott fegyver pedig a diplomatatáskába került. Csakúgy, mint a koncerteken, tévéfelvételeken. Otthon természetesen széfben tartotta. A széf a ház felső szintjének valamelyik szobájában volt található. A felső szint a családé volt, ami szentélynek számított. Oda a családon kívül senki nem mehetett föl" – írta.

A megdöbbentő halála

2001. január 2-án történt az eset, 3-án már minden lapban hír volt. „Saját fegyverének lövedéke oltotta ki tegnap reggel, nem sokkal öt óra után az ismert énekes, a 43 éves Zámbó Imre életét. A rendőrség első vizsgálata szerint kizárható, hogy a csak Jimmyként ismert férfi merénylet áldozata lett. Az esetet az V. kerületi rendőrkapitányság rendkívüli haláleseti osztálya államigazgatási eljárás keretében vizsgálja" - mindössze ennyit tartalmazott az első hivatalos közlemény, amelyet a rendőrség adott ki a halálesetről.

A Magyar Nemzet arról írt, hogy még január 1-jén este is valamilyen buliféle zajlott a csepeli házban, amikor az énekes kilőtt az ablakon a Berettával. „Miután a tárat kivette a pisztolyból, a fegyvert jobb halántékához emelte. Nyilván elfeledkezett arról, hogy az előzőleg leadott lövés után a következő lövedék automatikusan a fegyver csövébe került, így

Az Országos Mentőszolgálat rohamkocsija percekkel az eset után a helyszínre érkezett. A budapesti Honvédkórház idegsebészetén előkészítették a műtőt, ám Zámbó Imre kórházba szállítását követően belehalt sérülésébe" – állt a lapban.

A Magyar Hírlap is arról írt, hogy veszekedés előzte meg a végzetes lövést, és volt ott még egy gázpisztoly is, amelyből szintén leadtak lövéseket. „A lövedék nagyon komoly roncsolást végzett a koponyán. Valójában nem volt esélye Jimmynek arra, hogy túlélje a lövést. A percek alatt kiérkező mentők több mint egy órán át próbálták olyan állapotba hozni, hogy legalább a kórházig elszállíthassák. A Honvédkórház sebészei két órán át küzdöttek az énekes életéért" – írták.

Nem is volt veszekedés?

„Nem igaz, hogy Jimmy veszekedett a feleségével a baleset előtt, ez valótlan, szépen, békességben voltak" - ezzel cáfolta a kerületi rendőrkapitány a pletykák egy részét. Szemtanúk viszont azt állították, hogy kedd hajnalban, a csepeli házban Jimmy már meglehetősen nehezen viselte a társaságot.

Állítólag két figyelmeztető lövést adott le gázpisztolyából, és távozásra szólította fel a társaságot, majd ingerülten felkapta Beretta típusú pisztolyát, és azzal is leadott egy lövést - ekkor már a közelben hangoskodó kakasokra célzott, legalábbis a városi szóbeszéd szerint. Felesége ráparancsolt, hogy azonnal tegye le a fegyvert. Jimmy kivette a tárat a fegyverből, és azt mondta, hogy abbahagyja a lövöldözést. „Nézzétek meg, kivettem a tárat, nincs töltve a fegyver" - közölte, majd halántékához emelte a pisztolyt és meghúzta a ravaszt.

Négyen voltak vagy többen?

2001 elején hetekig-hónapokig téma volt Zámbó halála, főleg azért, mert egymásnak ellentmondó hírekről lehetett olvasni, zavaros volt a sztori. Akkoriban bukkant fel egy Hullé Éva nevű nő a sajtóban, aki megerősítette mind a rendőrség vizsgálatának eredményeit, mind pedig az özvegy vallomását. Eszerint nem is volt nagy társaság, mint sok lap írt, a kérdéses éjszakán csak négyen tartózkodtak a csepeli családi házban: Adrián, a legkisebb fiú, Edit asszony, a feleség, Hullé Éva, a rajongó és jó barát, valamint Jimmy, a későbbi áldozat.

A nő vallomása szerint zenéléssel, jókedvű beszélgetéssel telt az idő. Mindössze két üveg pezsgő fogyott el egész éjszaka. Adrián két óra tájban aludni tért, a felnőttek tovább ünnepelték az új esztendőt. Hajnali öt óra körül megszólalt a szomszéd kakasa, és Jimmy – szerinte viccesen - azt mondta: kilövi az állat fészkét. Előbb két lövést adott le a feleség riasztópisztolyából, majd egy harmadikat saját Beretta márkájú fegyveréből. Ezután kitárazott, de még egy darabig piszkálta a pisztolyt – de ezt már végképp nem kellett volna.

Január 20-án temették

A sajtó természetesen ráröppent a témára, jóformán minden újság foglalkozott vele, érthető módon: azt is érdekelte a rejtélyes eset, aki nem hallgatta a slágereit. „A temetés hangulatát befolyásolta, hogy Jimmy haláláról mit írtak az újságok: boncolgatták, vajon baleset történt vagy sem. Kik lehetnek a felelősök? - kérdezgették, sőt, nevek is szóba kerültek.

Érezhető volt a feszültség. Kaptunk olyan telefonokat, hogy fokozottabban figyeljünk oda, mert várható, lesz egy-két ember, aki nem tudja ezt a dolgot kellőképpen feldolgozni és önbíráskodni akar. Edit asszonynak golyóálló mellényt szereztünk. Arra figyeltünk, senki ne tudja keresztezni a vonuló menetet" – írta Tóth Krisztián, a volt testőr.

Zámbó Jimmy síremléke, pár évvel ezelőtt Fotó: Hirling Bálint - Origo

A vonulás előtt több utcát lezártak, egy probléma adódott: a hintó a lovakkal hirtelen meglódult, alig lehetett követni. A családtagok felvették azt a ritmust, majdnem rohanniuk kellett. Kérték a hajtót, próbálja meg úgy irányítani a lovakat, hogy a hintót követni lehessen. „Helikopter követett is minket végig. Onnan is

Nem tudom, hogy ez kinek jutott eszébe, de biztosan nem olyan embernek, aki számolt azzal, hogy a temetés csendet és meghittséget kíván. A menet elhaladt egy kisebb református templom előtt, a pap kiállt, és míg a tömeg vonult előtte, végig kongott a harang. Ez nagyon szép gesztus volt, senki nem kérte, és mégis ez a templom a maga módján búcsúzott, megadta a tiszteletet a halottnak és gyászolóinak is."

"Tűzvonalban vagyok"

A temetési menetben a halottas hintó mögött haladtak a rokonok, barátok, lassú léptekkel követték a koporsót. Az özvegyet fiai támogatták. A testőrök szoros gyűrűt vontak a családtagok köré, fegyelmezetten vonult a sor. „Az útvonal egyik szakaszán lapos tetős házak húzódtak, emberek álltak a háztetőkön, kezükben fényképezőgéppel. Voltak, akik a feleségét hibáztatják a történtekért. A kamerának felállítottak egy háromlábú állványt: az embernek óhatatlanul is eszébe jutott - nem azért, hogy rémeket lássak vagy ördögöt fessek a falra -, ideális szög a támadáshoz. Ha valaki onnan lőni akar, meg tudja tenni. Ösztönösen behúzódtam Edit asszony elé. Akkor tudatosult bennem, hogy már tűzvonalban vagyok. Sokan hátrahúzódtak" – ebből a leírásból is kiderül, mennyire feszült volt a ceremónia.

Forrás: Wikimedia Commons/Dr Varga József

Sok ezren gyűltek össze a környéken, nem volt egy átlagos temetés. „A temetőbe, a koporsó elhelyezésének idejére, csak a család, illetve a VIP-kártyával rendelkező gyászolók léphettek be. Erre viszonylag rövid idő maradt, tizenöt-húsz perc állt rendelkezésre, a pap beszédével együtt. Az is egy kérés volt, a biztonsági emberek figyeljenek arra,

Kaptunk olyan információkat, hogy Marietta, Jimmy nővére, az édesapja temetésén fájdalmában a koporsó után akart ugrani. Nem akartuk, hogy baja essen. Szorosan megállt mindenki a kripta mellett. Leemelték a hintóról a koporsót, a temető alkalmazottai méltóságteljes mozdulatokkal meghozták, majd leengedték a kriptába. A televíziósok humánus megfontolásból a koporsó leengedését nem közvetítették. Visszatették a betonfedelet, ráhelyezték a virágokat, utána szóltam, lassan indulnunk kell. Főleg Tihamérra számíthattam, ő viselkedett a legracionálisabban. Erős volt, tartotta magát. Mindenki fegyelmezetten ment az autókig" – emlékezett a testőr.

Uralta a lemezlistákat

Zámbó Jimmy korábban is ezerszám adott el lemezeket, kazettákat, de halála után pont az történt, mint az elhunyt popsztárok esetében: felpörgött a lemezpiac, olyan is előfordult, még egy hónappal halála után is, hogy az első nyolc helyen az ő albumai voltak: első helyen a Karácsony Jimmyvel, második pozícióban a Dalban mondom el, harmadikként meg a Best Of-kiadás 2. része. Mint az alábbi képen is látható, a könyvek listáján is élre került a halála után.

arcanum

Sokan sírtak, gyászoltak Zámbó váratlan és bizarr halála után, személyes tragédiáról is lehetett olvasni. Január 23-án egyik rajongója követte őt a halálba: a tizenhat éves lány búcsúlevelet hagyott hátra, amiben leírta, hallgatta Jimmy dalait, főleg a Bukott diákot, amelyben teljes egészében magára ismert.