Ezeknél a magyar sztároknál jön a baba 2021-ben

hódi pamela
karsai zita
dér heni
ada
Vágólapra másolva!
2020-ban sok kisbaba érkezett a magyar sztárvilágba, őket itt nézheti meg, de 2021 első felére is több híresség várja gyereke érkezését. Ada tavaly másodszor is férjhez ment, és 15 év után vár újra babát, Dér Heni három hónappal a vetélése után esett újra teherbe, és Karsai Zita 40 fölött készül az anyaságra.
Vágólapra másolva!

Ada

Az egykori műsorvezető 15 évvel ikrei után esett újra teherbe, a babát tervezték a férjével, de őket is meglepte, hogy milyen gyorsan bővül a családjuk. Ada egy interjúban arról mesélt, hogy tisztában volt azzal, hogy 40 körül akár több időbe is telhet, míg várandós lesz, de nem sokkal az esküvőjük után pozitív volt a tesztje.

Örömét rögtön megosztotta a fiúkkal, és már nagyon várják a kicsi érkezését, akiről egyelőre annyit tudni, hogy kislány. "Megfogtam a tesztet a pozitív két kis csíkkal, majd bepánikolva rohantam oda Mátéhoz, aki azt sem tudta, hol van reggel hatkor" - mesélte.

Dér Heni

Az énekesnő tavasszal terhes volt, de elvetélt, és a méhen kívüli terhessége miatt műtéti beavatkozásra is szükség volt. Párjával nem adták fel családalapítási terveiket, és három hónappal később újra pozitív lett a tesztje. "Felkeltem, és azt éreztem, hogy csinálnom kell egy terhességi tesztet, holott semmilyen jel sem utalt arra, hogy várandós lehetnék, és nem is szoktam találomra tesztelni. Alig hittem a szememnek, amikor pár másodpercet követően egyértelműen megjelent két csík" - mesélte.

Az első 12 hétben nem merték elmondani szinte senkinek, hogy babát várnak, de azóta Dér Heni szívesen mesél a terhességről, és több fotón megmutatta már a hasát. Azt is elárulta, hogy kisfia lesz, aki a Beni nevet kapja majd.

Karsai Zita

A Megatánc egykori sztárja novemberben jelentette be az örömhírt, hogy első gyerekét várja. A napokban arról mesélt, hogy bár nagyon boldog, hogy 41 évesen babája lesz, fél a természetes szüléstől, két gerincsérve is megnehezítheti majd a dolgát.

"Miután Lili megszületett, addig Magyarországon leszünk, és csak itthon dolgozom, maximum online órákat tartok, ahogy a mostani időszakban is. Eddig mindent a szakmám írt felül, hogy táncosként kiteljesedjek, most hogy úgy érzem, kijártam az utam, most már a családalapítás az első. (...) Rosszullétek gyötörnek, állandó hányingerem van, és most már nem is alszom. Az nem is zavar, ha a baba miatt egész éjszaka ébren kéne lennem, de a sok hányást rosszul viselem. Azt szoktam mondani, nappal várandós vagyok, éjszaka terhes" - mondta.

Lapozzon, nézze meg a többieket is!