Demi Rose hatalmas mellei kibuggyannak a könnyű nyári ruhából - képek

demi rose
Vágólapra másolva!
A 26 éves brit modell 26,6 millió követővel rendelkezik az Instagramon, akik főképp merész képei miatt nézik közösségi oldalát. Tanulmányai után az USA-ba költözött, számos újság címlapján szerepelt, felbukkant Chris Brown és DJ Khaled klipjeiben. Korábban a Tyga néven ismert rapper barátnője volt, aztán szakítottak, majd jött egy DJ, Tom Zanetti, de az csak rövid viszony volt. Eztán újabb DJ-be szeretett bele, Chris Martinez két évig volt a párja, 2019 őszén mentek szét. Most úgy tudni, szingli, Miamiban, Floridában él.
Vágólapra másolva!