Gáspár Zsolt úgy érzi, a testvére tönkre akarja tenni a karrierjét

Gáspár Zsolt a Farm VIP-ben
Vágólapra másolva!
Gáspár Zsolt szerint a testvére, Győzike féltékeny rá, azért csinált ilyen nagy ügyet a mellettük lévő nádas felgyújtásából.
Vágólapra másolva!

Mint írtuk, áll a bál a Gáspár családban: legutóbb Győzőék mondták el, hogy már-már félnek Zsolttól, aki – a gyerekei allergiájára hivatkozva – felgyújtotta a mellettük lévő nádast, erre reagált most a Borsnak Zsolt.

A Farm VIP korábbi műsorvezetője szerint a bátyja egyszerűen féltékeny rá, derékba akarja törni a tévés karrierjét. "Ezt a nádast minden évben felgyújtjuk, ugyanis a ikergyerekeim allergiásak rá, csavarja az orrukat. Kérdem én, az előző években Bea asszony és Győzike miért nem ijedt meg és vette videóra? Talán mert ez az egész egy műbalhé?" – kezdte.

Gáspár Zsolt a Farm VIP-ben Forrás: TV2

"Győző féltékeny a szakmai sikereimre, és hogy míg ő egy csatorna éjjeli műsorsávjában szerepel, amit a kutya se néz, addig én az egyik legsikeresebb produkcióban lehettem műsorvezető Zsuzsika (Demcsák Zsuzsa – a szerk.) mellett. Egyszerűen le akar járatni az ország előtt, és tönkre akarja tenni a karrierem. Abba a műsorba is, amelyben szerepel, engem hívtak előbb, csak nem vállaltam, mert az én családom nem eladó. Képtelen mindezt feldolgozni" – tette hozzá.

Zsolt ezzel együtt nem haragszik a testvérére, szerinte annak gyógyszerfüggősége is hozzájárult ahhoz, hogy megromlott a kapcsolatuk, a gyógyszerek hatására ugyanis megváltozott Győző viselkedése.