Külvárosi nyomorból a nagy, pompás stadionokig – a Tévez-sztori

Carlos Tévez
Vágólapra másolva!
A Netflixen látható Apache: La vida de Carlos Tevez-től annak sem kell megijednie, aki nem rajong a futballért: korrekt, szerethető, nyolcrészes argentin sorozatot kapunk, ahol a háttér legalább olyan fontos, mint a főszereplő.
Vágólapra másolva!

A Netflixen az Apache: La vida de Carlos Tevez kicsit más címmel fut, Boca Juniors: Carlos Tévez élete néven található, nyilván azért, mert a klub neve ismertebb, mint az argentin válogatott játékos (egyik) beceneve. Ezzel azonban elég jól behatárolják, kinek szánják az életrajzi ihletésű, de fikciót is bőven tartalmazó sorozatot, holott ez a széria talán 10 százalékban szól a fociról, a maradék 90 százalék fejlődéstörténet, illetve kőkemény szociodráma, karakteres szereplőkkel.

Carlos Tévez Netflix

A Barrio Ejército de los Andes, népi nevén Fuerte Apache, Buenos Aires egyik kerülete, a Ciudadela része. Itt nőtt fel Carlos Tévez, tisztes nyomorban, ebben a hatalmas épületkomplexumban, amelyben a 2001-es felmérés szerint 4600 lakás volt található, amelyben nagyjából 35 ezren éltek, ez számban nagyjából Cegléd teljes lakossága.

Kicsit olyan, ma is, mint egy lerobbant börtön,

nemcsak az ablakokon és az ajtókon van lehangoló, rideg rács, hanem a folyosókon is, természetesen a bűnözés miatt. Nem egy klasszikus villa miseria, argentin nyomornegyed, ahol bádogból és hulladékból épült, rozoga falak mögött élnek emberek, de nem is a középosztály alja, onnan valamivel lejjebb csúszott családok lakhelye.

Mint írtuk, a futball csak egy kis része a sorozatnak, az Apache: La vida de Carlos Tévez azt mutatja be, milyen kapaszkodót jelenthet a sport az elkeserítő szegénység felől érkező gyerekeknek, ha megfelelő támogatást kapnak edzőtől, családtól. Több kisebb klub van, ilyen a Pasos de fútbol, Mi Refugio, El Triángulo és a Santa Clara, amely a környéken próbál motivációt adni a srácoknak, hogy ne a bűn felé induljanak, hanem inkább az együtt elért sikerek miatt maradjanak jobb közösségben, és próbáljanak kiemelkedni a szegénységből. Carlitosnak szerencséje volt, ugyanis már a Club Atlético All Boys kölyökcsapatában rendes edzője volt, később is figyeltek rá.

A család segítette

Tévez családi háttere korántsem volt ideális, ugyanis az apját egy kocsmai lövöldözésben megölték, mielőtt ő megszületett volna, anyja pedig masszív alkoholista volt (a sorozat szerint ő is ott volt a lövöldözésnél, épp a sokadik sörét itta, Carlossal terhesen). Később a 10 hónapos gyereket véletlenül forró vízzel leöntötték, harmadfokú égési sérülései lettek, kórházban kellett ápolni, kérdés volt, megmarad-e. A sportoló arcán, mellkasán azóta is látszanak a hegek, nem akart plasztikai műtétet.

Netflix

Tévez nagy szerencséjére nem az alkoholista anyja nevelte, hanem annak testvére, akinek legalább rendes férj jutott, aki könnyebben kereshetett volna pénzt illegális módon, helyette inkább gürizett heti hat nap, napi 12 órákat építkezéseken, házfelújításokon. Szerető, óvó nevelőapa és nevelőanya, három kis (mostoha)testvér mellett nőtt fel tehát, figyeltek rá, nem engedték napnyugta után kinn kalandozni, ami nem is baj, mert a környéken rendszeresen voltak utcai harcok, pisztolyokkal rohangáló, lövöldöző bandák uralták a környéket. A sorozatból nem derül ki, de Carlos két vér szerinti testvére, akit anyuk nevelt, a bűn útjára lépett, az egyiket csak tiltott fegyverviselés miatt tartóztatták le, a másik viszont 16 évet kapott rablásért.

Egy másik sors

A sorozat egy párhuzamos fejlődéstörténet is egyben, a másik fontos figura Danilo, Carlos legjobb gyerekkori barátja. A történetben és a valóságban együtt nőnek fel gyakorlatilag az All Boys kölyökcsapatában, majd különböző klubokhoz kerülnek, de a cimborának – aki legalább olyan jól focizott, mint a későbbi világsztár - nincs rendes családi háttere, lezüllik, iszik, droghoz nyúl.

A két sors együtt indul, ugyanazon a helyszínen, ugyanabban a korban,

csak épp az egyiket segíti a család, a másikat ellöki. Mint két, szorosan együtt futó, párhuzamos vonal, amely elválik, az egyik lassan megy felfelé, a másik meredeken zuhan.

A sorozatban nem látszik, de argentin lapok cikkeiből kiderül, hogy Darío "Cabañas" Coronel volt az alapfigura, ő volt a gyermek Carlos legjobb barátja, akivel sülve-főve együtt volt éveken át. Akik látták játszani, azt mondták, hogy nagyobb tehetség volt, mint Tévez, ragadt hozzá a labda, senki nem tudta leszerelni. Anya viszont elhagyta, testvéreivel együtt elköltözött Paraguayba, a gyerek a mostohaapjával együtt maradt, aki viszont rendszeresen verte - ez a valóság. A sorozatban viszont csak egy testvére van, akit meg is ölnek, majd ő is erőszakos halállal távozik. A szériában egy külvárosi leszámolás során lövik le, a valódi figura viszont öngyilkos lett, amikor már a rendőrség bekerítette.

Darío "Cabañas" Coronel kamaszgyerekként egy Back Street Boys nevű (nem popiparban ügyködő) csapathoz sodródott, másik nevük Los Guachos volt. Ez a társaság droggal kereskedett, betört, rabolt, gyilkolt is, az infobae.com egyik cikke szerint 24-25 tagja volt, ebből 20 került börtönbe vagy fiatalon a temetőbe. A sorozatban is feltűnik ez a társaság, Danilo keveredik túl közel hozzájuk, úgyhogy a széria nemcsak a futball szeretetét, a család fontosságát és a lepusztult külvárost mutatja be, ahol az emberek zöme céltalanul, munka nélkül ténfereg, hanem a bandaháborúkat is.

Pár év az élet

Korántsem akarja bemutatni a széria Tévez életét, mint a cím ígéri, csak 3-4 évet látunk. Persze a meghatározó, kamaszkori 3-4 évet, amikor kiderült, hogy nem kallódik el, mint sok ezer gyerek a környékről, hanem a futball miatt sikerül kiemelkednie. Társadalmi drámát látunk, miközben megismerjük a 90-es évek argentin valóságának egy szegleltét.

Netflix

Carlo Tévez nevelőapja is Boca Juniors-drukker volt, mint oly sokan a lecsúszott társadalmi osztályhoz tartozók közül, természetesen támogatta a gyereket, és óriási öröm volt, amikor átigazolták. Nevelőanyja a tanulás fontosságát ismételgette folyamatosan, végül beadta a derekát, és látjuk, hogy innen a karrier szépen ívelt felfelé: ifjúsági válogatott, felnőtt válogatott, a Boca Juniors után jött a Corinthians, a West Ham United, a Manchester United, a Manchester City , a Juventus. Visszatért később szerelméhez, a Bocához, ahol még azt is megbocsátották neki, hogy másodjára is elhagyta őket egy sanghaji csapaért, álomfizetésért. Kínában ellötyögött egy évet, majd megint visszatért a Boca Juniorshoz, álmai csapatához.

Jó karakterek, jó színészek

De visszatérve a sorozatoz: a 15-16 éves Carlost Balthazar Murillo alakítja ügyesen, szerethetően, ő korábban két helyi sorozatban játszott (Un gallo para Esculapio, La fragilidad de los cuerpos). Az már nem az ő bűne, hogy túlságosan is jó gyereknek van beállítva a forgatókönyvírók által, nehéz elhinni, hogy a nyomornegyedben felnőtt srác legfőbb csínytevése az lett volna, hogy egy háztetőről leköpött egy lepusztult egzisztenciát (mint ez látszik is az első részben). Ennél valószínűleg zsiványabb lehetett Carlitos.

A többiek is rendben vannak: Vanesa González az aggódó pótanya, Adriana, a rutinos Alberto Ajaka pedig Segundo, a mindenben segítő, megértő, támogató nevelőapa. Sofía Gala Castiglione alakítja a még a többiekhez képest is jobban lecsúszott Fabianát, nála még jobb Matías Recalt, akinek Danilo szerepe jutott, ő nagyon természetesen hozza a lezser, nagydumás, külvárosi vagányt, aki fociban is penge.

A lecsúszás, szétesés fázisait is remekül eljátssza,

több arca és több erős jelenete van a nyolc epizód alatt, mint a végig jámbornak mutatott, az eseményekkel inkább csak sodródó Carlosnak. A srác azóta játszott még egy filmben (Ciegos) meg egy sorozatban röviden, de nem lennénk meglepve, ha több argentin alkotásban feltűnne a jövőben.

Összegezve, az Apache: La vida de Carlos Tevez minden futballrajongónak ajánlott darab, de szerethető limitált széria, és élvezhető élmény azoknak is, akik kíváncsiak arra, milyen volt az élet a kilencvenes években egy Buenos Aires-i, szegényebb külvárosban. A környék semmivel nem lett bizalomgerjesztőbb 2021-re sem, bár legalább a Google Street View-n nem rohangálnak fegyveres suhancok.