Fodor Zsóka megkapta a második koronavírus elleni védőoltást is

Fodor Zsóka
Vágólapra másolva!
A 78 éves színésznő a mai napig megkönnyezi Böröndi Tamás és Benkő László elvesztését.
Vágólapra másolva!

"Nőnapra már kaptam egy kis kínait, és most, bár kicsit késve, de a húsvéti nyuszi meghozta nekem a második adag kis kínait" - árulta el Fodor Zsóka a Metropolnak.

Forrás: tv2

A színésznő rengeteg jó barátját elveszítette az elmúlt években. Koós János, Aradszky László éppúgy hiányzik neki, mint a koronavírusban elhunyt Böröndi Tamás, vagy a járvány alatt távozó Benkő László. Az Omega legendás billentyűsére gondolva még ma is elérzékenyül. "Lacika, mert én így hívtam, nagyon fontos volt számomra. Kilencéves kora óta ismertem, Pesten ugyanabban a házban lakom, ahol ő és a felesége élnek. Illetve most már csak a felesége. Borzasztó róla múlt időben beszélni. Nagyon jó barátok voltunk. Három évvel ezelőtt ültetett egy fát a Horváth-kertben, ami még mindig tele van körülötte virágokkal, és föl van díszítve. Amikor Budapesten vagyok, minden reggel köszönök ennek a fának, mintha Lacinak tenném.

(...) Megvárom azt az időt, míg a második vakcina is kifejti a hatását, de bevallom, már nagyon vágyódom vissza a teendőimhez. A tervek szerint a napokban felutazom Pécsről Budapestre" - árulta el.