Már a harmadik Exatlon forog a Dominikai Köztársaságban, főképp a második körüli munkákat nehezítették meg a pandémia miatt hozott intézkedések. A helyszínen néztünk meg több forgatást, beszéltünk trénerrel, játékosokkal, a műsorvezetővel, Palik Lászlóval és a kreatív producerrel, Wágner Tamással. Mennyire gördülékeny a munka, hogy telnek a dolgos hétköznapok az elzárt területen, mennyire lehet szabadon lófrálni a karib-tengeri szigeten? Cikksorozat, 1. rész. 

A La Estancia Golf Resort a Dominikai Köztársaságban, La Romana mellett található, pár kilométerre a tengertől, itt forog nagyrészt a magyar Exatlon. A terület elzárt világ, saját biztonsági szolgálattal, a kapunál sorompó: amikor az őr meglátja, hogy Palik László vezet, fegyelmezett vigyázzállásba vágja magát, tiszteleg, láthatóan megvan a respektje. Vele járjuk körbe a pályákat, és Wágner Tamás producerrel is beszélgetünk a népszerű produkcióról.

TV2

„Két pálya van a tengerparton, a többi benn, a szárazföldön. Egyetlen pálya van messze a területen belül, ami a komplexum másik végén található, az a bányapálya. Négy éjszakai pályánk van, az egyik a Mad Max, ott a bányapálya, a városi tematikájú pálya és a konténeres. Utóbbiban valódi, tengeri konténerek vannak beépítve, amúgy ezen van a legtöbb sérülés.  Nem azért, mert rosszul van megépítve, hanem a sebesség miatt, érezhetően gyorsulnak a játékosok" – kezdte Palik László a körbevezetést a szerencsésen kijutó újságíróknak. Szerinte az egyik nagy esélyes, de sérüléssel kiesett Krisztián sem csinált semmit rosszul, csak épp olyan szédítő tempóban lökött el egy elemet, hogy eltört az ujja. Ha lassabb valamivel, nem történik baj.

Wágner Tamás kreatív producer elárulta, hogy egy átlagos forgatási napon több mint száz ember dolgozik a produkción. „Ennek a létszámnak a nagy részét a török kollégák teszik ki, de az operatőrök és hangmérnökök között vannak például venezuelaiak is, és persze a dominikaiak is szép számmal vannak jelen. A magyar stáb Dominikán 14 fős, de Isztambulban további 6 magyar kolléga dolgozik a műsor utómunkáján" – tudjuk meg tőle.

TV2

2021-ben volt, hogy hat nemzet forgatott egyszerre a területen, ez már a logisztikai határérték, a pályák működtetése, a sok dolgozó ellátása komoly szervezést igényel, ráadásul el is kell szállásolni rengeteg dolgozót, játékost. A török cég, az Acun Medya, amely az Exatlon jogtulajdonosa, épp 500 munkavállalónak épít egy nagy szállodát a területen, láthatóan hosszú évekre előre terveznek. Már egy év után látszik a nagy fejlődés, többek közt az éjszakai pályák világításában, és sok más területen.

Idén a sérülések okoztak problémát

„A török partnerrel kivételesen jó viszonyt sikerült kialakítanunk az elmúlt két évben. Szoros kötelékben dolgozunk együtt, minden fontos kérdést közösen vitatunk meg és közös döntéseket hozunk. Angolul mindenki beszél valamilyen szinten, ez megkönnyíti a kommunikációt. De ha esetleg valaki nem tudja magát megfelelően kifejezni angolul, akkor marad a jól bevált nemzetközi módszer: a mutogatás" – mondta Wágner.

TV2

„Igazán nagy probléma idén nem volt. De idén a sérülések magas száma azért okozott néhány nehéz percet. Egyrészt nehéz volt azokat a pillanatokat átélni, hiszen a stáb is megszereti a versenyzőket és természetesen sajnáljuk, ha valami fájdalmat okoz nekik.  Másrészt azokat, akik sérülés vagy betegség miatt fel kellett adniuk a versenyt, egy ideig pótolni is kellett újabb versenyzőkkel. Ez sem volt egyszerű a világjárvány közepén úgy, hogy minden előírást betartva biztonságosan érkezzen meg a világ másik feléről valaki" – mesélte a producer.

Tavaly nehezebb volt

Miközben bejártuk autóval a pályákat, Palik elmesélte, hogy a második Exatlon a pandémia miatt igen csak különleges volt. Tavaly a Dominikai Köztársaságban 17 órakor kijárási tilalom volt mindenkinek a járvány első szakaszában. Hajnalban keltek, forgattak egész nap, délután ötre már mindenki a szállásán volt – képzeljük ezt el trópusi hőségben, tíz perce a Karib-tengertől, úgy, hogy hét után megy csak le a nap. Éjszakai pálya nem volt a műsorban, hiszen az elzárt területen sem lehetett mozogni. Most jobb a helyzet, elvileg este 10 órára kell hazaérni (utána nem lehet lófrálni az utcákon), de éjfélig lehet közlekedni az utakon.

Palik LászlóTV2

A második évad közepén tört ki a járvány, aki gyanútlanul versenyezni kezdett január elején, és hónapokkal később kiesett, egy egészen megváltozott, felfordult világban találta magát. „Szürreális volt. Minket is váratlanul érintett minden. Nem egyik napról a másikra változott meg a világ, de gyorsan, mi pedig szenzitíven figyeltük a folyamatokat. Egy hét alatt Magyarországon és itt is bevezették a kényszerintézkedéseket. Lezártak mindent, lement a következő párbaj, de ekkor már nem lehetett Dominikát elhagyni" – emlékezett Palik László. Leálltak a hajók, a repülők, mindenki bezárkózott. 

Alapból megvan a protokoll: a kiesés után elviszik a játékosokat egy szállodába,  ott pár napig szocializálódnak. Kell pár nap az elzártság után, míg visszatérnek a valódi világba, majd a stáb felteszi őket egy repülőre, amely hazahozza őket egy európai átszállással. Ha a kiesett játékos nagyon fiatal, és nem gyakorlott utazó, egyedül nem is száll fel transzatlanti jártara, bevár egy rutinosabb világjárót, és együtt jönnek haza. Megkapják a telefont a repülőtéren, de nem lehet bekapcsolniuk, mert akkor a barátoknak, családtagoknak egyértelmű lesz, hogy kiesett a versenyző (holott a tévében még játékban van). Ez tehát a normális ügymenet, ami tavaly márciusban igencsak felborult.

Cservenák Alexandra egy egészen megváltozott, felfordult világba tért visszaForrás: instagram.com/cservenakalexandra

„Három hónapot volt játékban Cservenák Alexandra, kiesett, majd beültem vele az autóba, elmentem vele a szállodába, és ott elmondtam neki, mi történt. Elmondtam, hogy míg ők elvoltak a kis világukban, egy Vuhan nevű városban, Kínában, egy vírus elszabadult, lett egy világjárvány, és lezárták a bolygót. Jeleztem neki, hogy nem tudom, mikor mehet haza, valószínűleg csak hetek, hónapok múlva, a legvégén, velünk, mert nem tudom biztonságban hazajuttatni.  Nekem a feladatom, hogy egyben kell kihoznom őket Dominikára, majd egyben kell őket hazajuttatnom. Életem legszürreálisabb beszélgetése volt... Nézett egy darabig, majd elnevette magát: ennél jobban ismerlek, nem tudsz átverni, mondta. Saját elmondása szerint másnap felkelt, és biztos volt benne, hogy csak álmodta az egészet" – mondta Palik.

Cservenák Alexandra biztos bánkódott a kiesés miatt, de ez neki szerencsét és munkát is jelentett: már a második évadban szinte stábtag lett, a kiesett versenyzőkre ő vigyázott, neki volt a legtöbb tapasztalata. Azóta is a stábbal dolgozik, a harmadikban tréner a Bajnokok, Kihívók mellett, továbbá táplálkozási tanácsokkal látta el őket. Ha haza tudták volna juttatni biztonságban Alexandrát, természetesen megtette volna a TV2, de nem akarták kockáztatni, hogy a párizsi repülőtéren ragad másfél hónapra.

A játékosok is értesültek a járványról

Egy nappal azután, hogy Cservenák Alexandra megtudta, hogy pandémia van, és a világ bezárt, összehívták az összes versenyzőt, és elmondták nekik, mi a helyzet. „Utána az volt a protokoll, hogy heti kétszer felhívtuk a családokat, begyűjtöttük az információkat, megtudtuk, hogy mindenki jól van-e.  Ha egy családtag covidos lett, a TV2 részéről megtettük, amit tudtunk. Informáltuk a játékosokat a családtagjaik állapotáról, soha nem hazudtunk, soha nem szépítettük a helyzetet. Remekül alkalmazkodtak ehhez, kitűnő emberek, és ez nagyon közel hozott mindenkit a másikhoz" – vélte Palik László.

TV2

A játékosok megértették, hogy rendkívüli helyzet van mindenhol, segíteni nem tudnak, de hazajutni sem. „Hittünk abban, hogy nekünk itt küldetésünk van, és ehhez nagyon fegyelmezettnek kell lenni. Megállt a világ, de mi forgattunk. 2020 tavaszán a világon mindenhol leálltak a televíziós produkciók, viszont nekünk lehetőségünk volt arra, hogy a világjárvány közepén, fenntartva a forgatási protokollt, tovább dolgozzunk. Egyrészt áldottnak érezhettük magunkat, hogy van munkánk, és tudtunk dolgozni ugyanúgy, másfelől ott volt a küldetés, hogy adjunk kikapcsolódást három órában azoknak, akik be vannak zárva.  Úgy határoztunk, hogy a műsorban egyáltalán nem hozzuk szóba a járványt, mert amúgy is ezzel voltak tele a hírek: minden visszajelzés alapján működött, amit elképzeltünk" – jegyezte meg Palik László.

Filmbeli jelenetek, kalandos hazajutás

A második Exatlon utáni hazatérés igen kalandos, filmbeillő volt. A törökök egy hatalmas különgépet béreltek - három hónap után ez volt a második repülőgép, ami elhagyta az országot. A repülőtéri személyzet elszokhatott a munkától, mert négy órán keresztül csekkolták be a magyar utazókat. Ez egyfajta gyűjtőjárat volt, még tettek fel a gépre a szigeten rekedt európai embereket, akiknek kissé hosszúra nyúlt a vakációja.

TV2

Saint Vincent szigetén még öt órán keresztül tankolták a gépet. „Ott nem voltak felkészülve, hónapok óta nem szállt le náluk repülő. A tanker jött, tele kellett tölteni üzemanyaggal a gépet, hogy Isztambulig kitartson. Mindenki ott ült a repülőn, nem szállhattunk ki. 42 óra alatt értünk haza, pedig a levegőben nem volt őrült forgalom. Az isztambuli Atatürk egy nagyon forgalmas repülőtér amúgy, akkor kísértetiesen kihalt volt. Két katonai busz állt meg a repülő mellett, géppisztolyos katonák vettek körbe minket.  Nem volt emberi kontaktus, a stewardessek talpig védőruhába beöltözve... egy szürreális világba érkeztünk. Mindenki fel volt készülve erre, öt hónap után mindenki elég tompa volt, fáradt félmosollyal néztük, hogy egy katasztrófafilm díszletei között közlekedünk a világban" – fejezte be a tavalyi sztorit.

A háromrészes cikksorozat 2. részéből kiderül majd, miért költözött valaki a gardróbba a most futó évadban, mit tesznek, ha valaki mélypontra kerül érzelmileg (ami öt hónap elzártság alatt előfordulhat), kik találják ki az ügyességi feladatokat, mit, hol esznek a stábtagok, mikor és hogyan kezdődik a felkészülés egy új évadra.