Május 30-án újra képernyőre kerül a TV2 jótékonysági gálaestje, a Neked énekelek. A nagyszabású zenés műsorban ezúttal a koronavírus árváinak gyűjtenek majd, és a legnagyobb hazai sztárok szórakoztatják majd a nézőket. Az est egyik műsorvezetője Várkonyi Andrea lesz, aki először mesélt a visszatérésről.

Vasárnap este kerül adásba a TV2 Neked énekelek című jótékonysági műsora, melyben újra láthatják a nézők Várkonyi Andreát. 

Annyira természetes nekem mindig ide jönni, hiszen 2001-ben itt kezdtem, tehát majdnem közel húsz évet itt dolgoztam, úgyhogy újra olyan volt, még a kihagyás után is bejönni ide, mint régen, minden egyes nap. A másik, ami nagyon-nagyon jóleső érzés, hogy bemegyek a stúdióba, és minden kamera mögött, minden szobában, a vezérlőben, mindenhol olyan emberek ülnek, akiket régről is ismertem, és akikkel évekig együtt dolgoztam" - mesélte a TV2-nek.

Azt is elmondta, hogy Stohl Andrással, akivel együtt vezetik a műsort, mindig jó viszonyban voltak, és bár még nem dolgoztak együtt, biztosan nem lesz gond a közös munkával. Szerinte könnyen megtalálták egymással a közös hangot, a stílusuk is passzol, és hasonló a műsorvezetői habitusuk.

A Neked énekelek műsorvezetői, Várkonyi Andrea és Stohl AndrásForrás: TV2

Várkonyi Andrea arról is beszélt, hogy akinek ismerik az arcát, annak alapvetés a jó ügyek mellett kiállnia, hiszen rájuk jobban odafigyelnek az emberek, jobban célba tudják juttatni az üzeneteket. Nekem mindig jelen van az életemben a jótékonykodás,  nem úgy, hogy van egy adott célcsoport, ahol segítek, hanem hogy valamelyik szeretetszolgálattal női menedékotthonokban, de olyan is volt, hogy egy hajléktalannak állást szereztem konkrétan, és így mentettem meg az utcán levéstől, ilyenek mindig vannak" - mesélte.

A produkciók tekintetében a csatorna felkérésére a legnagyobb sztárok mondtak igent,  

TÖBB OLYAN ELŐADÁST IS LÁTHATNAK ÉS HALLHATNAK MAJD A NÉZŐK, AMIK KIFEJEZETTEN ERRE A TELEVÍZIÓS MŰSORRA KÉSZÜLTEK. 

Tavaly, a koronavírus-járvány első hulláma alatt láthatták először a nézők a TV2 műsorán a Neked énekelek című jótékonysági gálaműsort.  AKKOR KÖZEL 35 MILLIÓ FORINT FELAJÁNLÁS GYŰLT ÖSSZE A KORONAVÍRUS FRONTVONALÁBAN DOLGOZÓK SZÁMÁRA.  A TV2 Csoport a járvány kitörése óta fontosnak tartja, hogy felhívja a figyelmet az összefogás jelentőségére ezekben az embert próbáló időkben.