Barátai unszolják Vajna Tímeát, hogy vállaljon gyereket

Vajna Tímea
Vágólapra másolva!
Bár vágyik az anyaságra Vajna Tímea, eddig nem teljesítette be az álmát. Andy Vajna özvegye másfél éve van együtt a párjával, a barátaik szerint jó párost alkotnak.
Vágólapra másolva!

– Mindig ott van a levegőben közöttük a gyerekkérdés, de Timi bizonytalan, ami egyáltalán nem tesz jót az amúgy is viharos kapcsolatuknak – mondta a Blikknek egy a párt jól ismerő informátor, aki szerint Timi Andyvel is tervezett családot alapítani, de sajnos kifutottak az időből. Az informátor szerint

a nő számára Zoli lehet az új remény a boldogságra.

Vajna Tímea vágyik az anyaságra Forrás: Vajna Tímea

Andy Vajna filmproducer özvegye és Zoltán másfél éve alkotnak egy párt. A cikkben felidézik, hogy a jóképű fiatal az özvegy mellett állt, amikor férjét elvesztette, segített neki túljutni a krízisen. A barátaik látva, hogy milyen jó párost alkotnak, attól tartanak, hogy elszalasztják a lehetőséget a boldogságra, Timi pedig kifuthat az időből, hiszen idén már 39 éves lesz.

Tímea tavaly augusztusban a TV2-nek beszélt arról, mennyire vágyik az anyaságra. Húga, Palácsik Lilla akkor már terhes volt, azóta megszületett a fia.

– mondta a Mokkában és viccesen azt is hozzátette, ha nem vigyáz, egyből nagymama válhat belőle.