Feltűnően tetszenek Szabó Zsófi mellei Tóth Andi volt barátjának

Szabó Zsófi
Vágólapra másolva!
Szabó Ádám az elsők közt lájkolja a volt sorozatszereplő képeit.
Vágólapra másolva!

Szabó Ádám és Tóth Andi hosszú ideig voltak párkapcsolatban, mely csúnya véget ért, nem is nagyon akartak nyilatkozni az utolsó periódusról, érezhetően mindketten túl akartak lenni rajta - de főleg Tóth Andi. Mindketten indultak a TV2-n, a Sztárban sztárban, és az sem segített a viszonyukon, hogy épp ők ketten kerültek a döntőbe, egymás ellen kellett versenyzeniük. A fődíjat Szabó Ádám vitte el végül.

Tóth Andi és Szabó Ádám egykoron Forrás: Tóth Andi - Andee

Most azonban úgy tűnik, Szabó Ádám érdeklődése egy másik celeb felé fordult, Szabó Zsófi legtöbb képét lelkesen lájkolja - talán ezzel üzen, ezzel mutatja ki rokonszenvét a volt sorozatszereplő iránt? Íme Szabó Zsófi újabb képe, pár óra alatt 13 ezer lájknál jár: