Ausztria
21:002024. június 17.
Franciaország
Törökország
18:002024. június 18.
Grúzia

Szorcsik Viki miatt szakíthat Csuti és barátnője

Csuti
Vágólapra másolva!
Elképzelhető, hogy alig fél év után szakít Szabó András, azaz Csuti és párja - írja a Blikk.
Vágólapra másolva!

Az üzletember a minap a közösségi oldalán a követői és közte zajló kérdezz-felelekben kitérő válaszokat adott a boldogságát és a párját érintő kérdésekre. Sokaknak feltűnt ugyanis, hogy egy ideje nincs friss közös fotója a barna szépséggel, Ginával, így meg is kérdezték, egyáltalán együtt vannak-e még.

„Most kevesebb időt töltünk együtt, de ő egy fantasztikus nő!" – írta Csuti, amiből sokan azt a következtetést vonták le, hogy véget érhetett a szerelem.

Míg az üzletember volt párja, Kulcsár Edina már új férfi, G.w.M oldalán boldog, sőt, babát is várnak, Csutihoz talán még nem érkezett meg a boldogság.

A lap megkeresésére a férfi sejtelmes választ adott.

Nemrég kiderült, hogy exe, Kulcsár Edina terhes, most lehet, hogy a párkapcsolatának is vége Life TV

"Nehéz időszak van mögöttem, próbálom a történteket feldolgozni. Igyekszem befelé figyelni, de nagyon sok hatás ért az utóbbi időben.

Sodródom, és várom, mi alakul ki körülöttem" - mondta Csuti a lapnak.

A Blikk egy, az üzletemberhez közelálló forrásból úgy értesült, hogy a szerelmeseknek nem tett jót a sokáig tartó távollét: Csuti ugyanis egy hamarosan induló műsort forgatott az egyik kereskedelmi csatornánál, így jó ideig nem találkozhattak. Ráadásul a lap úgy tudja, Csuti közel került egy hölgyhöz, a Jóban Rosszban egykori szexi Judit főnővéréhez, Szorcsik Vikihez, akinek nemrég ment tönkre a kapcsolata.

Természetesen kerestük az érintetteket is, akik cáfolták, hogy együtt lennének. Ennek ellenére úgy tudjuk, kettejük között több lehet barátságnál.

- mesélte a lapnak egy, a neve elhallgatását kérő informátor.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!

Mindent egy helyen az Eb-ről