Döbbenetes dolgokat mond egy perui őslakos a teáról, amit a meztelenül megtalált VV Anett megivott

VV Robin helyén már más feszít VV Anett oldalán
Vágólapra másolva!
Mint ahogy azz az Origo is több cikkben is megírta, meztelenül, sebesülten találtak rá VV Anettre egy teaszeánsz után a siklósi erdőben. A Bors felkeresett egy perui lakost, aki állítása szerint ezt a főzetet, az ayahuasca nevű pszichoaktív szert, már ott náluk sem használják; inkább az európaiakra jellemző a fogyasztása.
Vágólapra másolva!

Carlos Julián Gómez Huanri azzal kezdte, mire használták fel eredetileg az amazóniai növényből készült főzetet.

VV Anett Fotó: Zsigmond László/Life.hu

Nálunk nem elterjedt

Az ayahuasca egy sámáni célokra használt főzet, két amazóniai növény: az ayahuasca szőlő és a chacruna bokor összekeverésének eredménye - mondta a lapnak az őslakos, aki elmondta, mitől is annyira veszélyes ez a főzet: mivel serkenti a neuronok képződését, döntő tényező bizonyos neurológiai kezeléseknél, például a Parkinson- és az Alzheimer-kór esetében, ezért ez kis mennyiségben egy természetes gyógyszer.

Előfordul viszont, hogy a sámánok gonosz célokra használják.

A felelősségteljes, mértékletes alkalmazás, az említett betegségek esetén rendben van, de a túlzott fogyasztás következtében

a fogyasztó elveszítheti az eszét és ez végzetes következményekkel járhat.

Ennek a szernek a használata nálunk nem elterjedt, de azt hallom, hogy Európában sokat használják, de ezt titokban teszik, mert illegális – tette hozzá Carlos.