Stana Alexandra elhagyta az országot

Stana Alexandra
Vágólapra másolva!
Maga mögött hagyta az országot Stana Alexandra, a Dancing With The Stars csinos táncosa. Közösségi oldalán azt is elárulta, hogy miért döntött így. 
Vágólapra másolva!

Stana Alexandra nemrég arról posztolt, hogy Budapestet hátrahagyja és elutazik. Ennek oka pedig nem más, mint hogy neki is szüksége van kikapcsolódásra és feltöltődésre, így elutazott nyaralni Olaszországba. Stana Alexandra, mióta együtt van Horváth Gréta exével, Meggyes Dáviddal, valósággal ragyog a boldogságtól.

Azt, hogy a táncos egyedül utazott-e el, nem árulta el bejegyzésében, de a képet valaki készítette róla, tehát nagy eséllyel szerelmével vették nyakukba Olaszországot. Egy hete még itthon, egy hegyi panzióban lazítottak kettesben.