Kulcsár Edina elárulta, hogyan érzi magát a szakítás után

Kulcsár Edina és Csuti
Vágólapra másolva!
Kulcsár Edina először üzent az után, hogy a férjével, Csutival bejelentették a válásukat.
Vágólapra másolva!

Mint írtuk, vége Kulcsár Edina és Csuti, vagyis Szabó András házasságának, a feleség legújabb Instagram-posztjából pedig az derült ki, hogy próbál a jövőre koncentrálni.

"Próbálok pozitív és erős lenni. Tudom, és már érzem is, hogy jó úton vagyok ahhoz, hogy minél hamarabb visszanyerjem a régi énem!" – írta a fotója mellé:

A posztjában Edina arról is beszámolt, hogy megpróbálkozik az énekléssel: az első dala már el is készült, a héten pedig a klipet is elkezdik forgatni hozzá.