Vasárnap este 18.55-kor kezdődik a TV2-n a Sztárban sztár várva várt elődöntője. Már csak öten vannak versenyben, és közülük egy valaki biztosan elviszi majd a fődíjat. Marics Petit a rajongók imádják, ő az egyik legnagyobb meglepetése a Sztárban sztár 8. évadának, hiszen érezhetően közönségkedvenc, akinek hatalmas szavazótábora van.
Korábban már jelentek meg cikkek arról, hogy vannak lányok, akik az összes zsebpénzünket szavazatokra költik, ám Marics Peti akkor üzent a tiniknek. Arra kérte őket, hogy ne költsenek rá sokat. Bár Peti maga is tudja, hogy a Sztárban Sztárban eddig nem mindig sikerült maximálisan teljesítenie, a továbbjutása egyszer sem volt kétséges.
Annak nagyon örülök, hogy sikerült erősen bekezdenem az első két produkciómmal. Mind a két alkalommal heti győztes voltam.
Aztán jött egy technikai malőr: nem szólt a mikrofonom és beteg is voltam, így nem sikerült a legjobban megoldanom a feladatot. Ezután is jöttek még olyan feladatok, amiket nehezebben tudtam megoldani, vagy maga a karakter volt langyos víz, így nem lehetett nagyot gurítani velük. Már csak két hét van a versenyből és boldog vagyok, hogy eljutottam idáig. Remélem, a most vasárnapi produkcióim ismét nagyon jók lesznek" - mondta Marics, aki tehát tisztán látja önmagát, és megfelelően értékeli a Sztárban Sztárban nyújtott teljesítményét is, így azt is tudja, hogy rengeteget köszönhet a rajongóinak, akik - bármit is nyújt a színpadon - megállás nélkül szavaznak rá.
Szürreálisan sok támogatást kapok és borzasztóan hálás vagyok érte. Azért azt elmondanám, hogy ez nem a semmiből termett. Évek munkája van ebben, és bár főműsoridőben ez az első műsor, ahol egy ország láthat, de már régóta koncertezünk a ValMar-al és a kapcsolatot is komolyan ápoljuk a rajongóinkkal. Szóval itt nem csak arról van szó, hogy azért kapok szavazatokat mert jól nézek ki, ennél sokkal többről van szó" - részletezte.