Agárdi Szilvit a TV2 egykori tehetségkutatójában, a The Voice-ban ismerte meg az ország 2012-ben, majd A Dal című műsorban is feltűnt, ahol egészen a döntőig jutott.

Szilvi születése óta részlegesen látássérültként élte az életét, majd tavaly teljesen elveszítette látását. Ennek ellenére próbál teljes életet élni, az énekléstől pedig semmi sem tántorítja el. Nemrég bemutatta új párját is a rajongóknak, akivel sok időt töltenek együtt.

Most egy családi nyárindító vakációra utaztak együtt, ahonnan az énekesnő egy merész bikinis fotót is mutatott a hivatalos Instagram-oldalán.

Hangolódunk a nyárra családi pihenéssel. A többieket nem sikerült rácsábítanom a fényképre. Ami fontos szempont volt: a madárcsicsergés és a friss levegő!" – írta a fotója mellé Agárdi Szilvi.