Meghalt Stuart Margolin

Stuart Margolin a Rockford nyomoz egyik epizódjában
Vágólapra másolva!
Meghalt Stuart Margolin amerikai színész és rendező, aki több mint 120 filmben és sorozatban játszott, két Emmy-díjat is nyert a pályája során.
Vágólapra másolva!

82 évesen meghalt Stuart Margolin, akit színészként összesen 123 produkcióban láthattunk, rendezőként pedig 58 munkája volt.

Színészként a legismertebb sorozata a Rockford nyomoz volt, amelyben közel 40 epizódban játszotta Angel Martint, a szerepéért 1979-ben és 1980-ban is megkapta az Emmy-díjat.

Stuart Margolin a Rockford nyomoz egyik epizódjában Forrás: NBC

A Kelly hőseiből vagy a Charles Bronson-féle Bosszúvágyból is emlékezhetnek rá a nézők, sorozatok közül pedig olyanokban tűnt még fel, mint a Magnum, a Külvárosi körzet, a Matlock, az Angyali érintés, A stúdió, az NCIS vagy az X-akták.

Emmy-díjra rendezőként is jelölték a The Tracey Ullman Show egyik epizódjáért, de például a Szerelemhajóba vagy a Quantum Leapbe is rendezett epizódokat, illetve ő jegyezte az Olsen ikrek egyik filmjét (Két tojás száz bajt csinál). Összes munkáját itt találja összegyűjtve.