Nem hajlandó lemondani káros szokásairól Bodrogi Gyula

Bodrogi Gyula
Vágólapra másolva!
Bodrogi Gyula már 88 éves, de van, amiről nem hajlandó lemondani akkor sem, ha az egészsége a tét. A Kossuth-díjas színművész ragaszkodik jó és rossz szokásaihoz egyaránt és egyáltalán nem fél attól, hogy bármilyen komolyabb problémával kell szembenéznie emiatt.
Vágólapra másolva!

A színész már hosszú évtizedek óta a dohányzás rabja és egyáltalán nem áll szándékában lemondani róla, sőt úgy gondolja, hogy védjegyévé vált rekedtes hangját is ennek a rossz szokásnak köszönheti.

Azóta cigarettázom, és nem áll szándékomban letenni. Jólesik rágyújtani, megnyugtat. Ez egy szokás, ami nem feltétlenül rossz" - magyarázta a Blikknek Bodrogi Gyula, aki úgy gondolja, halála napjáig cigarettázni fog, nem stresszeli magát a leszokással.

Bodrogi Gyula a Doktor Balaton című sorozatban Forrás: TV2 Sajtószoba

Szerintem a halálomig cigarettázni fogok.Az elmúlás így is, úgy is bekövetkezikegyszer, ha dohányzom, ha nem. Nem félek attól, hogy bármi bajom lenne tőle. Jó példa erre édesanyám, aki hatvanhárom évig dohányzott, majd egyszer csak letette, mert már nem kívánta. Egészségkárosodást azonban nem okozott nála" - mondta a 88 éves színművész, aki reméli, hogy édesanyja jó génjeit örökölte.

Bodrogi elárulta, hogy nem veti meg az alkoholt sem, de a mértékletesség híve, de fiatalon ő sem volt ennyire visszafogott, viszont semmilyen tiltott szerrel nem élt.

Szerintem ezzel semmi baj nincs, amíg az ember tudja, hol a határ, és ezt valahogy mindig megéreztem. Fiatalként persze, én is élveztem az életet, szerettem mulatni, de amikor esetleg már olyan volt a helyzet, hogy aggódni kellene értem, a szervezetem valahogy mindig jelezte: Gyula sok lesz, állj le! Olyankor észbe kaptam, visszavettem. Aztán ahogy megöregedtem, én is lecsendesedtem, de persze, ha alkalom van, szívesen koccintok egyet a többiekkel. A mértékletesség híve vagyok" - mondta Bodrogi Gyula, aki ezen kívül soha nem esett másféle kísértésbe.

Nekem sosem volt ilyenekre szükségem ahhoz, hogy helyt tudjak állni a munkában és az életben" - szögezte le a színművész.

Bodrogi Gyula már 88 éves, nem akar változtatni szokásain Fotó: Polyák Attila - Origo