Veszélybe került Árpa Attila

Árpa Attila
Vágólapra másolva!
A színész-producer napokat töltött Indiában egy forgatás miatt.
Vágólapra másolva!

Árpa Attila néhány nappal ezelőtt tért haza Indiából. A Netflix egyik, saját gyártású bollywoodi sorozatának szerepére kérték fel, melynek egyes részei Párizsban, Budapesten, míg más jelenetei Mumbaiban játszódnak.

"Egy francia nagykutyát játszok benne, aki pénzeli az egyik főgonoszt. Többek között azért is vállaltam, mert így eljuthattam Indiába, ahol még soha nem voltam" - kezdte a Borsnak, s az ott szerzett élményeiről is mesélt. Amikor épp nem forgatott, egyedül fedezte fel a környéket. Nem a turistalátványosságokat vette célba, hanem azokat a helyszíneket, amiket filmekből ismer, mint például a Gettómilliomosban látott nyomasztó környéket, annak ellenére, hogy azt javasolták neki, messzire kerülje el.

Mondhatnám, kihívtam magam ellen a sorsot. Én "adrenalin turista" vagyok. Megkóstoltam egy éjszakai desszertet is, nyers dohánylevélbe csavarnak fűszereket és "virágmagokat", valamint megbolondítják mézzel, amit nem neveznék kellemetlen gasztronómiai élménynek..." - mondta finoman utalva a bódító hatására, amitől gyakorlatilag beállva sétált Mumbai utcáin.

"A többi étel és fűszer már inkább vezetett úgymond neuro-gasztroenterológiai kihívásokhoz" - tette hozzá.

Forrás: Árpa Attila/Instagram

A színész elmondta, a rendőrség komoly intézkedéseket vezetett be a közbiztonságot illetően. Az egyik, hogy sötétedés után a tengerpartot lezárják.

- magyarázta.