Előkerült Alekosz igazi párja, hatalmas a botrány

Alekosz
Vágólapra másolva!
Nagy Alekosz soha nem rejtette véka alá, hogy imádja a nőket, és általában több szeretője is van egyszerre. Most sem finomkodott, a TV2 Ázsia Expressz – Felfedezzük Amerikát című műsorának forgatása előtt is ettől voltak hangosak a hírek: a görög hős büszkén mesélt a különböző csábításairól. Van azonban egy nő, aki nem kapcsolta be a tévét.
Vágólapra másolva!

Feltűnt egy nő a színen, bánatában a médiához fordult. Az asszony állítja, különleges kapcsolata volt Nagy Alekosszal, eddig.

Miután elárultam neki, hogy szabadidőmben írással foglalkozom, rendkívüli módon kezdett érdeklődni irántam. Rengeteget beszélgettünk, mindent elmesélt a szórakoztatóiparban töltött éveiről és felvetettem neki, hogy írjunk róla és a kalandjairól egy könyvet" – mondta a Blikknek a neve elhallgatását kérő hölgy.

Összekötött minket a közös cél és azt mondta, mi ketten összetartozunk. Miközben az érdi házának padlóján, egymás mellett fekve készítettük a jegyzeteimet, megkért, hogy menjek vele az Ázsia Expresszbe, majd azt mondta, így legalább lesz egy közös fejezetünk az Alekosz könyvben" – folytatta a nő, aki azt is elárulta, Alekosz nem mondta neki, hogy egy másik nővel utazik Latin-Amerikába.

Forrás: TV2

Gondoltam, hogy ez a kapcsolat nem hivatalos, de erre azt hiszem senki nem tud felkészülni. Az interneten láttam meg, hogy elutazott nélkülem. Gondolom mondanom sem kell, hogy köztünk mindennek vége, a készülő könyvet pedig elfelejtheti! Ezt már nem akartam magamban tartani" – zárta a nő.