Sarka Kata, versenyigazgató és az egyik jogtulajdonos az Origónak elmondta, hogy szerinte
Kulcsár Edina nagy nemzetközi sikere meghozta a lányok motivációját, nagyon sokan jelentkeznek minden évben.
Mint ismert, Kulcsár a 2013-as Miss Hungary-n az első udvarhölgy díját vitte el, 2014-ben ő lett Miss World Hungary, majd második lett a Miss World szépségversenyen.
A 2014-es magyar győztes remek nemzetközi eredményét azóta sem tudta túlszárnyalni egyetlen magyar lány sem. Gelencsér Timi ugyan bejutott a top 20-ba, a nemzetközi döntőben, ami nagy szó, de a többieknek nem sikerült. Talán majd idén Hacsi Boglárkának összejön!
Kulcsár Edina napi szinten bulvárszereplő, különösebben nem is kellene bemutatni. Több műsort vezetett a TV2-n. Volt férje Szabó András "Csuti", akitől két gyermeke született: Medox 2018-ban, Nina 2020-ban. Több műsorban szerepeltek együtt.
2022. januárjában jelentették be válásukat, a lapok hetekig ezzel foglalkoztak, mert nagyon gyorsan kiderült, hogy a zenész G.w.M (Varga Márk) az új párja. Tavaly augusztusban úgy tűnt, ő lesz a Dancing with the Stars egyik indulója, de pár nappal a bejelentés után kiderült, hogy újfent babát vár, így Berki Mazsi táncolt helyette a TV2 nagy show-jában. 2022. december 23-án G.w.M. eljegyezte őt, megjelent első közös daluk, idén pedig a közös baba is megszületett.
A cikk folytatódik, lapozzon!