Meglepő dolog derült ki a TV2 sztárjáról

Kőgazdag fiatalok, tv2, műsor, interjű, tvműsor, reality, Rich Kids Hungary
Vágólapra másolva!
Herceg Letícia, a Kőgazdag fiatalok szereplője nem élt mindig jómódban. Szerény körülmények között nőt fel, ezért tudja igazán megbecsülni azt, amije van. 
Vágólapra másolva!

Herceg Leti őszintén beszélt arról, nem gazdag családba született.

"Én tudom, milyen az, hogy szegénység. Tudom, milyen olyan környezetből jönni, ahol nincs minden nap étel az asztalon. Szegény kislány voltam, nem volt mindig mit ennünk. A szüleim ennek ellenére nagy szeretetben neveltek bennünket, a tőlük telhető mindent megtettek értünk" – mondta a Borsnak a Kőgazdag fiatalok szereplője.

Isten is mindig azt mondja, hogy a szegényekben nagyobb a szeretet, mint a gazdagokban. Ez igaz! A szegény embereknek a szíve teljesen máshogy működik, mint a gazdagoké. Azért tudom, mert én is tudom, milyen úgy felnőni, hogy nincs semmid. Most már belelátok abba is, hogy mindenem megvan. Úgyhogy, ha valamit üzennék a szegényebbeknek, akkor az nem más, mint, hogy bízzanak: Isten, ha a madarakról is gondoskodik, akkor róluk is fog" – magyarázta Herceg Letícia, aki biztos abban, párjával fogja leélni az életét.

Mondjuk én minimum kettőt, Csabi viszont csak egyet, de úgyis az lesz, amit én akarok! Ragaszkodom ahhoz, hogy legyen egy lányom, Csabi pedig fiút szeretne, így nem kérdés, hogy kettő lesz" – zárta nevetve a celeb.

Fotó: Polyák Attila - Origo