Vodkát fecskendezett az artériájába a botrányos tévésztár

jackass
Vágólapra másolva!
Senki nem csinálja utána az értelmetlen mutatványt!
Vágólapra másolva!

A Jackass sztárja, Steve-O ismert és hírhedt az őrült mutatványai miatt, és sosem okoz csalódást a az extrém bolondságokra kíváncsi rajongóknak. Az egyik ismert "produkciója" a Wasabi Snooters volt, amikor Steve-O viccből wasabit szippantott fel az orrába. A nézettségéért mindent megtett, volt, hogy hagyta, hogy homár vágja fel a nyelvét, mint az alább képen látható.

Minden hülyeségre képesek Jackass

A Jackass sztárja több olyan dolgot tett, amivel nemcsak egészségét, de életét is erősen kockára tette, így semmiképp nem indokolt utánozni. Ilyen eset volt, amiről most beszélt: vodkát fecskendezett az artériájába. "Tényleg nem is tudnám, hol kezdjem, ha megpróbálnám megválaszolni, melyik a legvadabb mutatványom... talán amikor öt uncia vodkát fecskendeztek be a karomba."

Talán nem meglepő, de a tévésztárnak jócskán volt problémája az itallal és a droggal, 2008-ban például az MTV (a volt Music Television) egyik élő adásából rakták ki, olyan részeg volt és annyira botrányosan viselkedett. Később úgy tűnt, öngyilkos lesz, így pszichiátriai megfigyelés alá helyezték.

Rendőrségi ügye is volt a kábítószer miatt, majd 115 napig bírta tisztán - közel négyhavi józanság után Steve-O bejelentette, hogy újra pszichiátrián van. "Azért tértem vissza az elmegyógyintézetbe, mondta, mert szörnyű hangulatingadozásaim és súlyos depresszióm volt. Az agyam szétb.szott a sok kokaintól, ketamintól mindenféle más drogoktól" - mondta később.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!