Újra megalázta elhagyott férjét Kulcsár Edina

Kulcsár Edina
Vágólapra másolva!
Egy éve már, hogy Kulcsár Edina és Szabó András "Csuti" bejelentették hivatalos közösségi oldalaikon, hogy nem tudták megmenteni a házasságukat, így a válás mellett döntöttek. Addig nem volt botrány, míg Kulcsár le nem bukott, hogy ő már új párja, G.w.M oldalán találta meg a boldogságot, akit épp gyerekei apja mutatott be neki. Azóta már túl vannak a váláson, Kulcsár Edina terhes és eljegyezte rapper párja, ő mégis újra Csutit sértegeti.
Vágólapra másolva!

Kulcsár Edina a válás óta többször is arra célozgatott, hogy Csuti nem tudta megadni számára azt a biztonságot, amire vágyott. A rapper, G.w.M is nyilatkozott arról többször, hogy nem engedi a volt szépségkirálynő számára, hogy annyit dolgozzon, mint volt férje mellett, ugyanis szerinte az nem nőnek való feladat.

Kulcsár újra a múltat hánytorgatta fel, miközben arról beszélt, hogy ő milyen értékeket szeretne továbbadni gyerekeinek és mennyivel jobb neki most, mint a korábbi házasságában.

Aminek meg is lett a gyümölcse, ez viszont nagyon sok lemondással is járt, és valahol elvesztettem a belső nőiességemet, belefásultam a munkába" – idézi a Bors Kulcsár Edinát, aki többször is elmondta már, hogy Csuti mellett sokat kellett dolgoznia.

– mondta Kulcsár, aki G.w.M méltatása közben újra volt férjét alázta meg.

Az egykori szépségkirálynő talán bele sem gondol szavai jelentőségébe és abba, hogy gyerekei apját is minősíti ilyenkor. A rapperrel folyton bizonygatják mennyire szerelmesek és jól élnek együtt, viszont sokan kritizálják őket azért, hogy csak albérletben laknak, miközben érkezik a közös gyerekük. Kulcsár még akkor is Csutit és házasságukat kritizálta, amikor arról beszélt, hogy milyen értékeket akar átadni gyerekei számára.

A kislányomnak pedig azt szeretném átadni, hogy legyen karakán, valósítsa meg önmagát, de ha megtalálja a megfelelő társat, akkor ne féljen egyet hátralépni és átengedni magát a párjának. Ami pedig a legfontosabb gondolat, és mind a két gyermekemben tudatosítani akarom, hogy a mai világban, ahol mindenki a telefonját nyomkodja, mennyire értékesek a mély beszélgetések és az együtt töltött minőségi idő" – zárta gondolatait Kulcsár Edina.