Benke László 1948-ban született Lajosmizsén. Ahogy nagyapja, úgy édesanyja is hentesnek tanult. Már egészen fiatalon pincérsegédként dolgozott. A Kereskedelmi és Vendéglátóipari Főiskolán tanult, itthon a legnagyobb szállodák, éttermek versengtek érte.
Párizsban a Magyar Ház konyhafőnökeként dolgozott, de Hollandiában is igényt tartottak a szaktudására.
A négyszeres szakácsolimpiai bajnok 1992-ben a Mátyás Király Éttermet üzemeltette, melyet a "Legjobb Étterem" címmel tüntettek ki.
A mestercukrász, mesterszakács a nagyszakácsi királyi szakácsok főkamarása volt, de tanított is: elnyerte a „Kiváló Pedagógus" címet. Laci bácsi tévéműsorokban is szerepelt, imádták a nézők a Laci bácsi konyháját. Szakácskönyveket adott ki, és Schobert Norberttal is dolgozott együtt. A fitneszedző azt mondta az Origónak, mind szakmailag, mind emberileg nagyon nagyra tartotta Benke Lászlót.
"Tizenöt éve kezdtem vele dolgozni, az ételszállításhoz csinálta nekem a recepteket.
Nagyon jó volt vele az együttműködésem, a közös munkánk egészen a haláláig tartott. Amikor a kórházban volt, meg is látogattam egyszer, az nagyon meghatott.
Azt hitte, hogy fel fog épülni, mindig nagyon pozitívan gondolkodott" – mesélte Schobert Norbert.
Rengeteg meghatározó élménye volt Laci bácsival, többek között főzött vele a Csabai Kolbászfesztiválon, de tornáztak is együtt.
Készítettem egy duci dvd-t, amiben betyárnak öltöztem. Laci bácsi velem együtt, a háttérben tornázott. Lajosmizsén, a szülővárosában, egészen pontosan a Tanyacsárdában forgattunk. Csodálatos élmény volt.
Neki mindig volt egy jó vicce, imádtam az öreget" – emlékezett vissza a fitneszguru.
Nem mindenki volt ennyire nagylelkű az ország egyik legnépszerűbb és legjobb mesterszakácsával. Élete vége felé sokan bántották, amit egyáltalán nem érdemelt meg. Becsmérelték például azért, mert ketchupot használt a tésztához. Laci bácsi nem a mai irányzatoknak megfelelően főzött, korából fakadóan ő egészen más konyhákban szocializálódott, mégis odafigyelt arra, hogy megfelelő alapanyagokat használjon. Nem így gondolta ezt az akkori Index (a jelenlegi Telex), vállalhatatlan cikket írtak a mesterszakácsról.
"Ez az ember az ország nagy részének A Mesterszakács, miközben olyan ételeket csinál, amiért komolyabb büntetést érdemelne. És amíg ez a norma, addig tényleg büntetlenül virágozhat egy csomó olyan konyha, aminek a piac törvényei alapján már rég be kellett volna zárnia" – írta az "újságíró", aki addig saját elmondása szerint csak a "fejét ismerte" Benke Lászlónak, aki szerinte rossz értelemben véve magyarosan süt. Mindezt csak azért, hogy saját kínos sorozatukat népszerűsítsék.
Nemcsak a régi Index támadta a mesterszakácsot, Fördős Zé, az RTL Klub egyik sztárja is azt nyilatkozta akkoriban, Laci bácsinak abba kéne hagynia most már, amit csinál. "Nem írtom tűzzel-vassal a liszttel besűrített főzelékeket, a rántást, sőt ezt a magyar gasztronómia részének tekintem.
Laci bácsinak ez a fajta irányvonala nekem szimpi lenne akkor, ha jó ízléssel csinálná. Itt az a probléma, hogy extrém alapanyag-kombinációkat használ,
gondoljunk csak a most híressé vált gépsonkába tekert banánra. Illetve a másik baj, a profi szakácsokra nem jellemző alapanyag-felhasználás. A kettő kombinációja miatt a végeredmény hajmeresztő és mulatságos" - magyarázta, de arról is beszélt, hogy az általa vezetett főzőműsorból hazazavarná.
Később próbálta azt mutatni, hogy megbánta az erős szavakat, Benke László halála után magyarázkodott egy interjúban.
Tehát még csak nem is tudom azt mondani, hogy Laci bácsi, bocs, hogy én akkor és ott ezt mondtam.
Tökre sajnálom, hogy neki ezt már nem tudom mondani" – mondta.
A cikk folytatásáért lapozzon!