Furcsa módon próbál pénzhez jutni a Fekete vonat lecsúszott tagja

Beat
Vágólapra másolva!
Újra felbukkant Beat, aki már több kínos és szürreális videót tett fel magáról.
Vágólapra másolva!

Mint írtuk, nyár közepén Beat azzal került a sajtóba, hogy szerinte nincs még vége a Fekete Vonat-botránynak, jogi úton akart hozzájutni ahhoz a pénzhez, ami szerinte még jár neki. Mint ismert, a Fekete Vonat januári koncertje csekély profitot hozott, Beat és Mohamed Fatima részesedése még azt az összeget sem érte el, amit korábban előlegként vettek fel. Erről itt olvashat. Kicsit később vállalhatatlan állapotban, elképesztően kínos interjút adott, ezt itt tudja megnézni.

Beat facebook

Úgy tűnik, a rapper anyagi problémái nem oldódtak meg, ugyanis most a piros kabátját próbálja értékesíteni, hátha ebből lesz némi bevétele. A probléma ezzel csak annyi, hogy korábban azt állította, hogy a fellépéseken is látott ruhadarabot ellopták tőle. "Eltűnt 2 kabátom az otthonomból. Szeretném kijelenteni: holnap reggel feljelentést teszek a rendőrségen és igen, pontosan tudom, ki lopta el!" – írta ki korábban a zenész az oldalára.

Mint a Bors írta, a kabát a feleségnél maradt. "A legundorítóbb húzásod viszont az volt, mikor elloptad a tévét a lakásból. És eladtad. És én ezért azt mondtam neked, hogy nem adom vissza a kabátodat, addig, amíg nem hozod vissza a tévét az unokáknak.

mert a kislány, tudtad, hogy azt nézegeti a járókából, sír, ha nem megy a mese és nem nézheti. Erre bementél a Víg utcába és feljelentést tettél, hogy elloptam a kabátot!" – írta korábban az asszony.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!