Elképesztő dologra jött rá Lissák Laura a Farm VIP-ben töltött idő alatt

Farm VIP negyedik évadának sajtónapja, TV2, Gléda Vendéglő Buda, 2023.11.07., Lissák Laura
Lissák Laura
Vágólapra másolva!
A Dancing with the Starsból ismert Lissák Laura már negyedik éve vesz részt a TV2 nagyszabású showműsorában. Az idei évadban az egyik nagy esélyes, T. Danny oldalán láthatják viszont a tévénézők. A 24 éves táncosnő már gyerekkora óta sportol és táncol, de szeretett volna a komfortzónáján kívül kerülni, ezért vállalta a Farm VIP-ben való szereplést, még akkor is, ha sok lemondással járt a számára. Lissák Laurának még sosem volt ilyen sűrű időszak az életében, de örömmel vállalja a felkéréseket, hiszen hatalmas lehetőségnek tartja, hogy ennyi szakmai lehetőséget kap mostanában. A Farm VIP viszont más tapasztalatokat adott számára, mint a tánc vagy a műsorvezetés, az Origónak elárulta, hogy elképesztő dolgokra döbbent rá a műsor alatt.
Vágólapra másolva!

Az elmúlt évben rengeteg új kihívással nézett szembe Lissák Laura, aki nagyon hálás családjának és barátjának azért, hogy támogatják, hiszen úgy gondolja, hogy ők teszik lehetővé számára, hogy ennyi helyen helytálljon szakmailag.

A Dancing with the Stars egy ideiglenes elfoglaltság számára, mely ősszel foglalja le teljesen, viszont a Spíler2 csatornán is helyt kell állnia műsorvezetőként, melyek párhuzamosan futnak egymás mellett, így nagyon sűrű az időbeosztása. A Farm VIP nyáron volt, így csak a magánéletét és a nyaralást kellett feláldoznia miatta, de életre szóló élményekkel gazdagodott, így nem bánta meg, hogy vállalta a felkérést.

Lissák Laura örömmel vállalta a felkérést, hogy szerepeljen a Farm VIP-ben Fotó: Polyák Attila - Origo

Ez a két feladat párhuzamosan van jelen az életemben, úgyhogy igazából nincs egyszerű dolgom, de azt hozzá kell tennem, hogy szerintem ezt csak úgy lehet végigcsinálni, ha az embernek teljes a magánélete, és tudja, hogy támogatják, ott biztonságban és szeretetben van. És nagyon örülök, hogy én ezt elmondhatom magamról, mert bárhogy is döntök, előtte nyilván megbeszélem a párommal, de tudom, hogy ő mindenben támogat, ami az én életemet, az én karrieremet, az én boldogságomat jelenti. Úgyhogy igazából ebből a szempontból nincs nehéz dolgom, annyi a baj, hogy egy nap csak 24 órából áll, ha többől állna valószínűleg azt is kitölteném" – kezdte az Origónak Lissák Laura, aki elárulta, hogy barátja és családja mindenben támogatják, ez hatalmas erőt ad neki abban, hogy teljesítse az előtte álló feladatokat.

Lissák Laura a piros csapat tagjaként bizonyíthatott a Farm VIP negyedik évadában, ami november 20-ától látható a TV2 műsorán Forrás: TV2

Folyamatosan próbákra jár, sokat dolgozik

A fiatal táncosnő mindhárom felkérést hatalmas lehetőségnek tartja, és úgy gondolja, mindegyiknek megvan a maga nehézsége, szépsége egyaránt.

A Dancing with the Stars annak ellenére, hogy saját szakmája, de hatalmas kihívás és felelősség is egyben, mert hétről hétre kell átadnia a tudását a táncpartnerének, koreográfiákat kitalálni és megtanítani rövid idő alatt. A próbák és a műsorvezetés gyakorlatilag teljes elfoglaltságot adnak.

Lissák Laurának hatalmas kihívás a műsorvezetés, de nagyon élvezi ezt a feladatot Forrás: Lissák Laura Instagram

"Nincs hétvégém egy ideje, hiszen hétfőtől péntekig a próbák tölti ki az időm, mellette párhuzamosan felkészülés a műsorvezetésre, szombaton élő adás, majd vasárnap műsort vezetek a Spíler TV-n és újra készülünk a következő heti Dancing with the Starsra, így igazán nincs megállás, nincs pihenőnap. Ez most nyilván egy ilyen időszaka az életemnek, de amikor elvállaltam is tudtam, hogy mire vállalkozom, és azt is, hogy meg fogom oldani.

A műsorvezetés talán a legnagyobb kihívás számomra a Spíler2 TV-n, mert szakmailag ismeretlen, bár nem azt a részét viszem, inkább moderálok és a spanyol bajnokság összefoglaló műsorát vezetem.

– magyarázta Lissák Laura, aki nagyon élvezi ezt az időszakot, akkor is, ha fárasztó számára.

Lissák Laura komfortzónáján kívül került a műsorban, ugyanis ismeretlen számára ez az életforma Forrás: TV2

A Farm VIP a saját határainak átlépését jelentette számára, ugyanis gyerekkorában sem volt jellemző, hogy ilyen vidéki környezetben szerzett volna tapasztalatokat.

Voltak nehezebb percei a forgatáson

Lissák Laura elmondása szerint nem a fővárosban, hanem külvárosban nőtt fel, viszont gyerekkorában is a sport és a tánc töltötte ki a szabadidejét, így nem igazán látott gazdálkodást, állattartást és hasonló dolgokat, számára ez egy teljesen új élményt nyújtott számára. Viszont egy nagyon fontos leckét kapott a realitytől, amire nem is számított a beköltözés idején.

Csapatban, de mégis egyedül vagy, és igazából csak annyit érzékelsz, hogy kiszakadtál a saját életedből, és érdekes élmény a munkádat, a karrieredet, a családodat, a legfontosabb dolgokat az életedben távolról szemlélni. Én arra jöttem rá, hogy igazán szerencsés vagyok, és csodálatos az életem" – magyarázta Lissák Laura, akinek nagyon sokat adott a Farm VIP-ben töltött idő, ebből is erőt merít ebben a kihívásokkal teli időszakban.

Lissák Laura a külvilágtól elzárva átértékelte az egész életét Forrás: TV2

Bízik abban, hogy ott lesznek a döntőben

A táncosnő a Dancing with the Starsról is beszélt, elárulta, hogy talán most először hiszi el igazán, hogy ott lehet a döntőben táncpartnerével, T. Dannyval, akivel az elmúlt hetekben mindig a zsűrilista élén végeztek.

Nyilván ott már meg akarja nyerni az ember, ha már ott áll a cél előtt, de önmagában az, hogy a döntőt átéled, azt az utazást, amit a döntőig megteszel, ahogyan azt összefoglalod egy kisfilmben, és az egész munkafolyamat szerintem maga a csoda, mint maga az egész műsor. De én talán most először érzem azt igazán, hogy van esély. Sőt, nem azt, hogy talán, hanem azt, hogy kimondhatom, hogy van esélyünk a döntőben. Dani rendkívül szorgalmas, nagyon alázatos, nagyon maximalista, ha nincs valami nagyon nagy hiba vagy baki az elkövetkezendő hetekben, akkor én azt gondolom, hogy nekünk a döntőben a helyünk" - zárta gondolatait Lissák Laura, aki elárulta, hogy most hatalmas a hajtás, de hamarosan jön a jól megérdemelt pihenés, már nagyon várja az ünnepeket, a karácsonyt, amikor bepótolja az elmaradt nyaralást is.

T. Danny és Lissák Laura kiemelkedő teljesítményt nyújtanak minden héten a Dancing with the Starsban Fotó: Polyák Attila - Origo