Megalázta barátnőjét Kulcsár Edina volt férje, Csuti

Csuti és párja, Bianka
Vágólapra másolva!
Már egy éve, hogy egy párt alkot Csuti és fiatal barátnője, Sudár Bianka, akivel idén januárban vállalta fel a kapcsolatát. A nagy korkülönbség ellenére is jól kijönnek egymással, most azonban Szabó András Csuti túl messzire ment az egyik bejegyzésében, ami sokakat felháborított.
Vágólapra másolva!

Szabó András Csuti 25 éves barátnője jelenleg felsőfokú tanulmányokat folytat, így a december elég mozgalmas számára, hiszen épp vizsgaidőszak van. Az üzletember próbál segíteni a fiatal modellnek, legutóbb valószínűleg vizsgájára vitte el, amikor egy közös fotót is készített kettejükről.

Ezzel nem is lett volna baj, de az ideiglenesen elérhető bejegyésben felhívta rá a figyelmet, hogy Sudár Bianka épp puskát ír a kezére, ami látható volt a képen is, sőt, még az egyetemet is megjelölte képen. Egy bulvártémákkal foglalkozó csoportban tűnt fel többeknek a megalázó bejegyzés, sokan szidják Csutit a viselkedése miatt.

- háborodott fel egy kommentelő, aki arra utalt, hogy a lebukás esélyét növelték a képpel, vagy esetleg azt, hogy nem engedik vizsgázni a fiatal lányt.

- tűnt fel valakinek az a részlet, hogy Csuti vezetés közben fotózgatta magát és barátnőjét, ami mostanában egyre nagyobb szokássá válik.

- fogalmazott valaki arra utalva, hogy Csuti csak büszkélkedni akar azzal, hogy fiatal barátnője van, közben bele sem gondolt, hogy a lánynak árthat vele.

@csut.i komolyan kitette, ahogy a puskát készíti a barátnője? ♀️
byu/Same_Mortgage_2309 intalk_hunfluencers

A bejegyzésre azóta reagált Sudár Bianka is, aki újra megosztotta ugyanazt a képet 24 órán át elérhető Instagram-történetben, és hozzáfűzte, hogy reméli a tanár nem látta meg a róla készült fotót, majd Csuti újra reagált neki, hogy nem hiszi, ha végül négyest kapott a vizsgán.