Megszólalt Meggyes Dávidról Stana Alexandra

Stana Alexandra és Meggyes Dávid
Vágólapra másolva!
Stana Alexandra legutóbbi interjújából kiderült, Meggyes Dáviddal két teljesen külön világ voltak, de őt ez nem zavarta. A felvétel még a szakításuk előtt készült, azóta azonban sok minden történt...
Vágólapra másolva!

Bombaként robbant a hír, hogy Stana Alexandra és Meggyes Dávid két év után szakítottak. Annál is inkább, mert az egykori focista feleségét, Horváth Grétát hagyta ott a táncosnőért. Nem szomorkodott sokáig, már egy harmadik lánynak udvarol. Stana Alexandra azonban szakításuk előtt nem sokkal még arról beszélt, hogy teljesen jól érzi magát ebben a kapcsolatban.

– kezdte a TV2 sztárja a Kinek van igaza? című műsor legújabb adásában, amit még a szakítás előtt vettek fel.

Tehát nagyon sok különbözőségünk van, mégis valahogy értékelni tudom azt, hogy neki is megvan a maga világa, mert én ezáltal sokkal teljesebb és egészebb embernek érzem magam, mert én vagyok egyedül abban, amit akarok, csinálok és szeretek, meg ő van, és ott van a közös halmaz, ahol összeér a kettő. Van egy pár dolog, amit mind a ketten szeretünk, és az kapcsol ki teljesen. Nekem ez így egészen jó balanszban van. Úgy érzem, most vagyok igazán abban, hogy tudom járni az utamat, biztonságérzetem van, de nem vagyok arra kötelezve, hogy mindig azt csináljam, amit a másik" – magyarázta a táncosnő.

tv2