G.w.M minden eddiginél durvábban alázta meg a gyerekei anyját

G.w.M
Vágólapra másolva!
A rapper tegnap vette feleségül Kulcsár Edinát, ma már megint Nagy Melaniet szidja, ráadásul az esküvői képe mellett.
Vágólapra másolva!

Kulcsár Edináék eddig csupán egy képet tettek nyilvánossá az esküvőről, a jókívánságokat azonban folyamatosan fogadják a közösségi oldalaikon, ahol a kedves üzenetek közt néhány negatív komment is felbukkant. Valaki azzal szembesítette a párt, hogy Nagy Melanie a napokban elárulta, novemberben ők is esküvőt terveztek a rapperrel, aki aztán pár hét múlva elhagyta a családot a szépségkirálynő miatt.

Ezen felhúzta magát G.w.M, és az esküvői képe mellett kezdte el durván szidni a gyerekei anyját.

Forrás: G.w.M/Instagram

"Minden évben minimum háromszor-négyszer külön költöztem. Ez éveken keresztül elég előjel, csak nyilván kezdetben egy, majd két gyerek miatt vívtam a belső csatáimat. Sokan ragadnak benne egy rossz, kamu kapcsolatban akaratuk ellenére is, de nem bánom a két gyönyörű gyermekem miatt!

Az esküvő soha nem volt a saját terveimben, aztán elkezdett vele nyomasztani Édesanyám, hogy szeretné ha megesküdnék a tradíciók miatt, ennek hatására pedig megkérdeztem évekkel ezelőtt, hogy egy Mercit kér, vagy vegyem el? De csak mert érdekelt, mi a válasz!

Nincs bajom a különböző elvekkel, illetve döntésekkel sem, de akkor ne legyünk már ennyire álszentek...Tudnék én mesélni, hozzáteszem, az igazi okokról, hogy mi is vett körül, de még bírom a sok kamut, aztán ha mégis elfogynék és kitálalnék, akkor arról úgyis mindenki tudni fog! De egyelőre nem szeretnék, és remélem nem is kell, hogy erre sor kerüljön" - magyarázta a rapper az esküvője másnapján.