Nincs jól, kórházban kell maradnia Körtvélyessy Zsoltnak

Körtvélyessy Zsolt, Barátok közt
Kecskemét, 2010. november 26. Körtvélyessy Zsolt István szerepében játszik II. János Pál pápa (Karol Wojtyla): Az aranyműves boltja című darabjának próbáján, melyet Cseke Péter rendezésében 2010. november 28-án a kecskeméti Katona József Színház Kelemen László Kamaraszínházában mutatnak be. MTI Fotó: Ujvári Sándor
Vágólapra másolva!
Szívműtéten esett át a napokban Körtvélyessy Zsolt, akinek az állapota egyelőre nem javult. Egy hétig még biztosan kórházban kell maradnia, ahol jelenleg háromféle antibiotikummal kezelik, hogy megszüntessék a szervezetében kialakult gyulladást. Az egész ország egy emberként aggódik a 82 éves színészért.
Vágólapra másolva!

Az operációra azért volt szükség, mert a színész szívritmuszavarral küzdött: elmondása szerint minden második alkalommal melléütött a szíve, ennek következtében rendszeresen fáradékonyságot és szédülést tapasztalt.

Az operáció sikeres volt, a beavatkozás után két nappal már haza is engedték, ám szombatra a műtéti seb begyulladt, a színész belázasodott, ezért visszament a kórházba, ahonnan már haza sem engedték, jelenleg is több antibiotikummal is kezelik.

Körtvélyessy Zsolt Forrás: MTI/Ujvári Sándor

– Sajnos, a szeretteim nagyon aggódnak értem, talán jobban is, mint én önmagamért. Természetesen rendszeresen látogatnak, és reménykednek benne, hogy nemsokára jobban leszek – mondta bizakodva a Blikknek a színész.