Újabb jel, hogy válságban van Meghan Markle és Harry herceg házassága

Harry herceg
Harry herceg és felesége, Meghan Markle 2020 januárjában kezdett új életet az Egyesült Államokban.
Vágólapra másolva!
Az utóbbi időben egyre több hír lát napvilágot arról, hogy válságban lehet Harry herceg és Meghan Markle házassága. A házaspár 2020-ban hagyta el a brit királyi udvart, a családdal azóta egyre rosszabb a kapcsolatuk. A folyamatos viszályok, a költözés és a botrányok is megviselhették a házaspár kapcsolatát, most egy újabb egyértelmű jelét adták annak, hogy valami nagyon nincs rendben köztük.
Vágólapra másolva!

Szinte soha sem mutatkozik együtt Meghan Markle és férje, Harry herceg az utóbbi időben. Harry herceg már apja, III. Károly koronázására is felesége és gyerekei nélkül érkezett, ahol csak a ceremónia ideje alatt tartózkodott, majd hazarepült a családjához. Ez volt az első legszembetűnőbb jele annak, hogy a királyi család és a házaspár között is egyre nő a feszültség.

Harry herceg azóta sem látogatott hazájába, viszont az eddigi információk alapján azt tervezi, hogy nagymamája, II. Erzsébet halálának évfordulóján visszataér, és részt vesz a tiszteletére rendezett megemlékezésen, amit szeptember 8-án tartanak Londonban. A Page Six értesülései szerint Meghan Markle most sem tart vele, aki utoljára egy éve találkozott férje családjával a királynő temetésén.

A híresztelések szerint Meghan Markle most karrierjére szeretne koncentrálni, mivel színésznőként szeretné tovább folytatni. A kétgyerekes édesanya az utóbbi időben leginkább barátaival tölti szabadidejét, már a születésnapját is férje nélkül ünnepelte, a koronázás ideje alatt is ismerőseivel kirándult.

Bár nem tudni, hogy történt-e valamilyen incidens, ami miatt egyre inkább eltávolodnak egymástól, vagy az utóbbi idők történései folyamatos feszültséget generáltak köztük és Harry herceg családja között, de az biztos, hogy feltűnően megromlott a viszony közöttük. Harry herceg ettől függetlenül a királyi családdal is tartja a távolságot, ugyanis a megemlékezés után sem marad a palotában, szinte azonnal tovább indul Németországba, ahol az Invictus Game nevű sporteseményen vesz részt, aminek ő az alapítója.

Vilmos brit herceg, walesi herceg, Katalin brit hercegné, Harry brit herceg, Sussex hercege, Meghan brit hercegné, Sussex hercegnéje integet a tömegnek a windsori kastélyban 2022. szeptember 10-én Forrás: AFP/Chris Jackson