Gáspár Zsolti megnősül

Gáspár Zsolti
Vágólapra másolva!
Gáspár Győző testvére volt már egyszer házas, de akkor feleségével elváltak. Most úgy döntött, hogy újra elveszi ugyanazt a nőt. 
Vágólapra másolva!

Gáspár Zsolti nagy lakodalomra készül. Párjával már többször akartak újra házasodni, de a koronavírus közbeszólt. Szeretnék ha sok vendég lenne az esküvőn, és ez egy világjárvány közepén, nem lett volna könnyen megvalósítható. A szervezésben családja segíti. Gáspár Zsolti így beszélt erről:

A rokonsággal együtt 450-en leszünk, ezen felül még 200 fővel számolunk, hogy bárki eljöhessen nézelődni, aki szeretne. Persze, őket is megkínáljuk majd süteménnyel, fasírttal. Édesapám több ezer liter pálinkát ad" - mondta a Farm VIP házigazdája a Hotnak.

Gáspár Zsolti Forrás: Polyak Attila

Kedveséről pedig így beszélt:

„Egyébként nincs köztünk sok konfliktus, ugyanis az a mottóm, hogy mindig engedni kell a feleségnek, legyen úgy, ahogy szeretné. Mindig mindent megbeszélünk egymással, és az ő döntése alapján megyünk tovább, ez nálunk így működik. A boldogságunk titka a kis feleségemmel, hogy nagyon szeretjük egymást, és már szavak nélkül is kitaláljuk a másik gondolatait."