Életmentő műtéten esett át a magyar rádiós, levetette a melleit

Nyerges Izabella
Vágólapra másolva!
Mint korábban írtuk, Nyerges Izabella, a Retro Rádió munkatársa bejelentette, hogy rákbeteg. A rádiós 2021 decemberében egy mammográfiai szűrővizsgálaton, majd az azt követő ultrahangon tudta meg, hogy a mellrák legagresszívabb típusával küzd. Azóta túlesett a masztekómián is, tünetmentes. 
Vágólapra másolva!

"Sokkal keményebb volt, mint gondoltam, és a felépülés is jóval hosszabbra nyúlt. Nagyon erős fájdalmaim voltak, három napig fel sem bírtam egyedül ülni az ágyban. A kórházban csak néhány napot töltöttem, de utána otthon lábadoztam még három hétig. A varratokat még most sem tudták kiszedni, ezért hetente járok az onkológiára kötözésre" – mesélte a rádiós, aki még nem tudja a karjait rendesen mozgatni.

Nyerges Izabella Retro rádió

Nemcsak fizikailag, de lelkileg is megviselte a műtét, ám minden szenvedés megérte, hiszen úgy tűnik, jelenleg nincs a szervezetében rákos sejt. "Amikor először megláttam magam a tükörben a melleim nélkül, az sokkoló volt, nagyon sírtam. A lábadozási idő is megviselt, de végig azt tudatosítottam magamban, hogy ez csak egy átmeneti állapot, és minden az egészségem érdekében történik" - mondta a Blikknek.

Még hosszú idő, mire a Retro Rádió műsorvezetője újra teljesen a régi lehet. A műtét során ballonokat ültettek a mellkasába, amelyeket rendszeres időközönként töltenek, így tágítva a szöveteket. Nagyjából 3-4 hónap múlva érik el azt az állapotot, amikor sor kerülhet a helyreállító operációra.