A 65 éves olimpiai bajnok magyar birkózó egészen eddig titokban tartotta, hogy milyen szenvedéseket kellett átélnie az elmúlt hónapokban. A Blikknek azonban elmesélte, hogy négy hónappal ezelőtt baleset érte, ami után sokáig tartott a gyógyulás.
– Forgatás közben jártam pórul. Épp egy sorozathoz vettünk fel jelenetet, amelynek során egy rodeós bikán kellett ülnöm. Ám rosszul estem le, rá a gerincemre. Azonnal éreztem az éles fájdalmat, egyszerűen nem bírtam felállni – kezdte Növényi Norbert, akinek azonnal segítségére sietett a stáb.
Orvoshoz vitték, ahol a vizsgálatok során kiderült, komoly a baj.
– A vizsgálatok után egyértelműen látszott, hogy eltört a gerincem, azon a részen pedig, ahol a lumbágó szokott jelentkezni, le is tört a csigolyából egy másfél centis darab. Az volt a szerencsém, hogy kifelé volt a törés, ennek köszönhetően nem lett nagyobb baj. Az orvos azt mondta, nincs szükség műtétre, meg kell várni, hogy minden összeforrjon. Ez viszont hosszú időbe telik – magyarázta Norbert.