Újabb részletek derültek ki a Fekete Vonat-botrányról

L.L. Junior, Fekete Vonat
Vágólapra másolva!
Ahogy írtuk, szinte rejtélyes körülmények közt, közvetlen a Papp László Sportarénás koncertjük után, feloszlott a Fekete Vonat zenekar. Egyre több érdekességre derül fény ezzel kapcsolatban. 
Vágólapra másolva!

Simliskedés állhat a háttérben, ami a jegyeladásokat illeti - írja a Bors. Az érintettek arról számoltak be a közösségi oldalaikon, hogy rengeteg a gyanús jel.

Aki szervezte ezt az egészet, összejátszott azzal, akivel kellett. Nem ez az első alkalom, hogy embereket húznak le" - írta egy rajongó. Természetesen nehéz megállapítani, hogy mindez igaz-e vagy a zenekar körüli emberek próbálják is kisebbíteni a botrányt.

Egy jegyvásárló megmutatta a jegyét, és megosztott erről egy bejegyzést a Facebookon, ami így szólt.:

Forrás: Facebook

"Ez nem kamu. Mi 2 jegyet vettünk, 22 000 Ft. Később módosították az ülésrendet és ezt a jegyet kaptuk, mintha nem fizettünk volna. Így már hihető, hogy mínuszos lett" - írta. Vagyis, állítólag - még egyszer: állítólag - úgymond tiszteletjegyet csináltak a fizetett jegyből.