Beteg férjének üzent Rácz-Gyuricza Dóra

Rácz Jenő és Gyuricza Dóra
Vágólapra másolva!
Mint írtuk, meg kellett műteni Rácz Jenőt, aki a kórházból már mesélt az állapotáról, és mint a felesége üzenetéből kiderül, továbbra is otthon fekszik, gyógyul.
Vágólapra másolva!

Rácz Jenő a napokban egy rövid videóban mesélt arról, hogy meg fogják műteni, ugyanis komoly térdproblémái vannak. Kiderült, hogy nagyon hosszú lesz a felépülés, nem tud majd járni, alig szabad mozognia. Most a felesége üzent neki egy közös képpel és néhány sorral.

"Le sem tagadhatjuk. Bár mostanában kevesebb az időnk erdőben sétálgatni, csókolózni, de majd ha szebb idő lesz, és a térded is jobb lesz, mint új korában, kiviszlek a fák közé a napsütésbe, hogy újra átéljem ezt a pillanatot" - írta.