Kiderült az igazság Mohamed Fatimáról

Mohamed Fatima
Vágólapra másolva!
Már egy hete húzódik a Fekete Vonat-botrány, melyben minden szereplő egymással ellentétes dolgokat állít. Az szinte biztos, hogy pénzügyi gondok állnak a nézeteltéréseik hátterében, de mindenki a maga igazát fújja. A sok feszültség megviselte az énekesnőt, Mohamed Fatimát, aki azért sem nyilatkozott, mert kórházba került, legalábbis korábban ezt állította. Most egy követőjének adott válaszából derült ki, hogy hogyan érzi magát és mi történt vele valójában.
Vágólapra másolva!

Úgy tűnik, nem mondott igazat sem Mohamed Fatima, sem menedzsere, amikor betegségre hivatkozva nem adtak interjút a sajtó képviselőinek. Az énekesnő valójában nem akart interjút adni addig, míg le nem zárul hivatalosan a zenekar ügye, annak ellenére sem, hogy az ő kommentjei indították el a találgatásokat. Bár L.L. Junior is saját közösségi oldalán szólalt meg az ügyről és nem a sajtónak szólalt meg, Mohamed Fatima ezt sem tervezi meglépni a közeljövőben.

"Hamarosan mindenre fény derül, de részemről nem szeretnék a magyar bulvárban hangot adni ennek, mivel így is nagyon úgy néz ki nekem, mintha ez az egész médiabotrány a mi lejáratásunkra játszik...

De részemről vége a Fekete Vonatnak!" - írta egy követőjének, aki arról érdeklődött, az énekesnő mikor mondja el a véleményét.

Ezen kívül megelégelte az őt ért támadásokat is, melyeket szintén bejegyzései alatt kap, úgy döntött, visszavág a kritizálóknak, hasonló stílusban megfogalmazott válaszokkal. Épp egy ilyen esetben árulta el magát, hogy nincs semmi baja.

"Most úgy döntöttem, ugyanolyan alpári szintre megyek le, mint ők és ugyanolyan alpári stílusban válaszolok nekik, mint ők nekem.

- írta dühösen az énekesnő, aki valószínűleg majd akkor tisztázza a történteket, ha hivatalosan is tisztázzák a nézeteltéréseiket a szervezővel és a csapat többi tagjával.

A képek között lapozhat: