Kiderült az igazság Gáspár Győzőről

Gáspár Bea és Győző
Vágólapra másolva!
Sok év után vallotta be Gáspár Bea és Gáspár Győző, hogy a róluk szóló valóságshow-ban csak megjátszották a történeteket, melyeket forgatókönyvírók előre megírtak a számukra. Persze ettől függetlenül élték az életüket és történtek súlyos dolgok, amiket eddig titkoltak a nyilvánosság elől, de Gáspár Bea most elmondta az igazságot a házasságukról és arról, hogy valóban megcsalta-e férje akkoriban.
Vágólapra másolva!

A Gáspár családról szóló show egyik legnagyobb botránya volt, amikor Gáspár Győzőről kiderült, hogy megcsalta feleségét. Akkoriban mindenki biztosra vette, hogy ez igaz, majd évekkel később elárulták, ez is csak a színjáték része volt. Azonban most kiderült, hogy valóban megcsalta feleségét a zenész, de erről akkoriban nem beszélhettek. Gáspár Bea bevallotta, hogy nagyon nehéz volt számára ez az időszak, főleg azért, mert a roma hagyományok szerint neki tűrni kellett volna férje viselkedését és szemet hunyni felette, de neki ez már akkor sem ment.

Gáspár Bea és Gáspár Győző Forrás: Gáspár Bea/Instagram

"Ez egy legenda, mert nem kell eltűrni. Elvárás, hogy tűrjél sokat. Én nem vagyok a roma közösség tagja, mindig a periférián mozogtam. Ezt lehet, hogy egyes embereknek el kell tűrnie, mert az anyósa vagy az apósa ott van a háttérben, és ők azt mondják, hogy ezt meg kell bocsátani a gyerekek miatt. A végtelenségig viszont nem.

- idézi a Blikk Gáspár Bea visszaemlékezését, aki elmondta, hogy gyerekei is tudtak apjuk hűtlenségéről és végig anyjuk mellett álltak.

A mai napig tudják, hogy az apjuk félrelépett. A benzinkutas kiröhögött, hogy külön mentem Győzővel. A címlapokon csak akkor jött le, hogy megcsalt a férjem, amikor csak eljátszottuk a show-ba. Nem rám haragudtak az emberek" - mondta az asszony, aki mára megbocsátotta férje félrelépését, elfelejteni azonban sosem fogja.

Gáspár Bea úgy gondolja, hogy sok elnyomásban élő nőnek erőt adhat a története, mert nem kell eltűrni a megaláztatást csak azért, mert mások erre biztatják őket. Ő sosem tudta befogni a száját és félrenézni, de soha nem is fog. Gáspár Győzővel azóta rendeződött a viszonya, mindenben támogatják egymást, amiben csak lehet.

Gáspár Bea és férje az Ázsia Expresszben is bizonyították, hogy remek csapatot alkotnak együtt Forrás: Gáspár Bea