Ettől félti leginkább kislányukat L.L. Junior válófélben lévő felesége

L.L. Junior
Vágólapra másolva!
Mint azt korábban írtuk, elkezdődött L.L. Junior és Körtvélyessy Kinga válópere, ahol a zenész nem tudott jelen lenni dominikai utazása miatt. Egyelőre úgy tűnik, hogy nem sikerül szépen és csendben elválniuk, még L.L. Junior előző felesége is beleavatkozott az ügybe, aki a gyerekeket félti leginkább. Körtvélyessy Kinga is aggódik közös kislányuk, Lilike miatt, de nem a válás miatt félti őt leginkább.
Vágólapra másolva!

Körtvélyessy Kinga a gyereknevelés melett úgy döntött, hogy visszatér a munkához, mégpedig saját vállalkozást indított, mellyel egy jó ügyet szeretne szolgálni, mégpedig visszaszorítani az előítéletességet. Az édesanyának ez azért is a szívügye, mivel vegyes házasságból született kislánya a roma származású rapperrel, L.L. Juniorral.

Engem mindig úgy neveltek, hogy valakit nem a színe alapján ítélünk meg, és ezt szeretném a gyermekemnek is megtanítani, ezért kezdtem bele vállalkozásomba is" - kezdte Körtvélyessy Kinga, aki Lili miatt döntött úgy, hogy lépéseket tesz és nem nézi ölbetett kézzel, hogy esetleg bántják a kislányát származása miatt.

"A rasszizmus ellen kampányolok a ruhakollekcióval cigány, félvér, fehér gyerekekkel. Lilit is segítségül hívtam ehhez, ő is szerepel a fotókon azért, hogy felhívjuk a figyelmet arra: mindenki egyenlő! Liliért teszem" - magyarázta L.L. Junior válófélben lévő felesége, akit nagyon motivál a munkában az, hogy személyesen is érintett ebben a témában.

Most ezzel a lehetőséggel újra sínen van az élete és lelkileg is jót tesz neki, hogy jó ügyért dolgozik és Lilike érdekében is tehet valamit.

Hiszen a cigány az nem szitokszó, mert mindig attól függ, milyen szövegkörnyezetben halljuk, mi az értelme. Ezt tanítom a lányomnak is, és példát szeretnék mutatni neki ezzel. Nem szabad megbélyegezni valakit csak azért, mert eltérő a külseje, más az anyagi helyzete, vagy fogyatékkal élő.... Nekünk, szülőknek kell megtanítanunk, hogy a belső értékek számítanak, én is így választottam anno férjet, ez az én példám Lilinek - magyarázta a Borsnak Körtvélyessy Kinga, aki reméli, hogy sikere lehet az érzékenyítésben. Másrészt élvezi, hogy újra dolgozhat és végre saját maga ura lehet a munkájában.

Szeretem, hogy dolgozhatok újra, emberekkel vagyok körülvéve miután Lilike bölcsibe jár, és nagyon élvezem a rég nem látott pörgést az életemben" - zárta gondolatait Körtvélyessy Kinga, aki tudta, hogy változtatnia kell az eddigi életvitelén, hiszen nagyon elutasító volt a barátaival is és sosem kapcsolódott ki.

Körtvélyessy Kinga és L.L. Junior Forrás: https://www.instagram.com/lesikortvelyessykinga/