Ezt a férfit szereti Gelencsér Tímea - már többször is feltűnt a tévében

Gelencsér Tímea
Vágólapra másolva!
Ahogy arról szerdán beszámoltunk, Gelencsér Tímea riporter, modell, ex-szépségkirálynő egy nyilvános posztban mutatta meg szerelmét. Simon Mátyásról a nevén kívül így sem árult el semmit, a barátaik segítségével pedig lassan egy éve sikerült a nyilvánosság előtt titokban tartaniuk a kapcsolatukat. Most már szívesen megjelennének közösen itthon is egy-egy rendezvényen, ezért tartotta fontosnak megmutatni a nála 3 évvel idősebb férfit.
Vágólapra másolva!

Simon Mátyás nem először jelenik meg a nyilvánosság előtt, igaz, eddig nem az érzelmi életével, csak a munkájával kapcsolatban szólalt meg. Az FC Hatvan korábbi játékosából gyümölcslevekkel foglalkozó, sikeres vállalkozó lett, s mint ilyen, egy üzleti műsorban is képernyőre került. Az interneten szabadon elérhető cégadatok szerint az elmúlt években folyamatosan növelte nettó árbevételét, amely 2021-ben meghaladta a 166 millió forintot, s termékeik egy ideje az egyik legnagyobb üzletlánc kínálatában is szerepelnek.

– Timi a párja előtt belefutott néhány rossz randevúba, amelyeknek talán egy haszna volt, mégpedig, hogy tudta, milyen férfit nem szeretne maga mellé. Mátyás pedig olyan ember, akire mindig is vágyott. Fel tud nézni rá, normális értékrendje van, szépen bánik vele, olyan, aki nem visszahúzza, hanem mindenben segíti és támogatja, a tenyerén hordozza, ez pedig Timinek nagyon fontos. Szeretnek kirándulni, több alkalommal utaztak már együtt külföldre – mesélte a Blikknek Gelencsér Tímea egyik közeli ismerőse, aki azt is elárulta, hogy ugyan a szépséget a munkái során számos férfi veszi körül, Mátyás ezeket a helyzeteket is jól kezeli.