Megtörten üzent Király Viktor felesége

Király-Virág Anita
Vágólapra másolva!
Mint írtuk, igazak voltak a korábbi híresztelések, hogy tönkre ment Király Viktor és felesége, Király-Virág Anita házassága. Bár hosszú hónapokon keresztül tagadták, hogy menthetetlen lenne a kapcsolatuk, nemrég elismerték, hogy végleg vége. Közös kisfiukat azonban igyekeznek továbbra is szeretetben, egyetértésben nevelni, az édesanya egy szomorú posztban írta le érzéseit.
Vágólapra másolva!

Király-Virág Anita és kisfiuk, Kolen egy ideje már külön élnek Király Viktortól. Az édesanya számára egy újabb nehéz pillanat érkezett el, hiszen a kisfiú épp most vált óvodás korúvá, ami egy újabb nagy változás a család életében.

- írta egy búslakodós fotó mellett Király-Virág Anita, akinek szörnyen nehéz elengedni kisfiát is, miközben a házassága is tönkrement.