Nemrég a Sztárban sztár leszek! színpadán láthatták viszont a nézők Király Viktort, aki Halász Rebekához csatlakozott egy duettre, mint meglepetés sztárvendég.
Az énekes feltűnően zavarban volt, amit be is vallott a színpadon, elmondása szerint azt sem tudta, hogy mit kell csinálnia, amikor a füstfelhőből előlépett.
Bár arra fogta a dolgot, hogy Halász Rebeka sem tudta, hogy ő érkezik a segítségére, és ebből a helyzetből adódott a bizonytalansága, de ettől függetlenül is kellemetlenül érezhette magát, hogy ekkora nyilvánosság előtt kell megmutatnia a megváltozott külsejét.
Mindenkit ledöbbentett, amikor a színpadra lépett, szinte felismerhetetlenre hízva.
Bár az énekes azt állítja, hogy folyton változik a súlya, és máskor is szaladt már fel rá plusz kiló, de a mostani elhízása minden eddigit felülmúlt.
Király Viktor közösségi oldalain is egyre kevesebb olyan képet mutatott magáról, hogy ne látszódjon az, mennyire elhanyagolta magát, viszont a tévében látottak alapján elmondható, hogy komoly gondjai lehetnek.
Király Viktor és felesége az év elején árulták el, hogy válságban a házasságuk, erről a zenész beszélt egy interjúban, Az elmúlt pár hónapban súlyos gondjai lehettek, valószínűleg akkor omlott össze teljesen, amikor kiderült, hogy Király-Virág Anitával el fognak válni, mert nem sikerült megmenteni a házasságukat, valószínűleg akkor hagyta el magát még inkább, hiszen pár hónapja még jó pár kilóval könnyebb volt.
Ezek után mindenkit meglepett, hogy végül együtt utaztak Athénba, ahol a hatodik házassági évfordulójukat ünnepelték. Nemrég már arról beszélt, hogy mégis megmentik a házasságukat, és jó úton haladnak, amit elsősorban közös kisfiuk, Kolen érdekében tesznek. Király-Virág Anita is hasonló üzenetet küldött egy követője kérdésére, amiből úgy látszik, hajlik a békülésre.
Én azt mondom, az elsődleges szempont az legyen, hogy megmentsd, hosszabban kifejthetném a témát, de nem akarok cikkeket ebből...
Illetve ezt a gondolatot nem lehet ráhúzni minden kapcsolatra, mert vannak olyan dolgok, amiket már nem lehet megmenteni például, de ha olyan problémátok van, ami sok-sok melóval jár, akkor jobb nem elfutni, hanem, beleállni és dolgozni rajta" - üzente a kérdezőnek Király-Virág Anita, aki azt kérdezte tőle, hogy szerinte meg lehet-e menteni egy romokban lévő házasságot.
A cikk folytatásáért lapozzon!