A 91 éves Vitray Tamás most azzal haknizik, hogy váratlanul megnősült

Vitray Tamás
Vitray Tamás
Vágólapra másolva!
A gyalázatos múltú Vitray Tamás, a Rákosi-diktatúra honvédelmi minisztériumának agit-prop tisztje egy ideje nem szerepelt már a lapokban, ezért most azt találta ki hírnek, hogy megnősült.
Vágólapra másolva!

Negyedszerre is megnősült Vitray Tamás - írja a Ripost.

Kállai Bori színésznőtől 2019-ben vált el, azt mondta, most már biztos egyedül marad. De még 2020-ban is azt bizonygatta, hogy nem nősül meg újra. Aztán meg új barátnővel szerepelt, akivel távkapcsolatban él. Majd egy másik, egy régi kolléganő, alig több, mint egy éve még ő szervezett meglepetésszületésnapot. Most viszont előkerült egy feleség is, aki a szomszédja, és internetes műsorának gyártásvezetője.

Ezek a bulvárhírek persze arra kellenek, hogy eltereljék a figyelmet Vitray gyalázatos múltjáról. Mint az ugyanis az elmúlt években - Mező Gábor munkáinak köszönhetően - kiderült, Vitray a Rákosiék által létrehozott Idegen Nyelvek Főiskoláján végzett, ezt követően a Honvédelmi Minisztérium politikai tisztje, az agit-prop osztály hadnagya lett. Később leszerelt, majd megfordult a hírszerzés egyik fedőszervénél, a Chemolimpexnél, és a Kínai Népköztársaság budapesti nagykövetségén. Utána lett rádiós, később pedig tévés. Könyvében azt állítja, hogy nemet mondott az ÁVH-nak, de a PestiSrácok oknyomozó riportsorozatában Mező Gábor megírta, nem valószínű, hogy pont így volt.

 

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!